|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Friss fórum:
|
|
|
|
A hét kérdése:
Jelentkezz be a heti kérdéshez!
|
|
|
|
Legolvasottabbak:
|
|
|
A hét kérdése
Hirdetés
| hata |
2022.12.26 13:16 | | 751832. |
| |
Nem nagyon kellett olvasgatni, mert filmen is látható volt Őze Lajos csodálatos alakításában. Könnyen mondjuk azt (én is), hogy Gyugyu. De könnyen jöhet egy kényszerítő körülmény (vis major). Mint ahogy a filmben is (zsidó gyerekek mentése), ami felülírja az erkölcsi elveket, és elvei ellenére leköpte a megkínzott Cserhalmit.
Egy érdekes kísérletről olvastam már elég régen, hogy mikor fordul át az ember erkölcsi aggálya. Egy olyan ajánlatot tettek a vizsgálatban résztvevőknek, amit soha nem tennének meg. Egy dollárról indították a tétet, és fokozatosan emelték. Azt vizsgálták, hogy mikor fordulnak át. Még akkor is probléma lehet utólag, ha (Tisztességtelen ajánlat c. amerikai film) egymillió dollár az induló tét.
Szóval erre a kérdésre nincs igazán jó válasz szerintem. |
|
| grisenyka |
2022.12.23 21:15 | | 751804. |
| |
Sánta Ferenc: Az 5. pecsét
Tehát az a bizonyos Tomoceuszkakatiti ennek a bizonyos szigetnek a nagyfőnöke, ha így jobban tetszik…
– S ha szabad kérdeznem… nekem mi közöm van ehhez a Takatitihez? – kérdezte Kovács.
– Ez végtelenül egyszerű! Magának azért van igen sok köze ehhez a Tomoceuszkakatitihez, mert azon a szigeten ott él Gyugyu, akit az előbb már volt szerencsém említeni. Ha Gyugyu nem élne ott, akkor semmi dolgunk nem lenne sem a nagyfőnökkel, sem a szigettel, amely egyébként rendkívüli gyönyörűségekkel megáldott föld. Hogy mást ne mondjak, a patakjaiban például dögivel van pisztráng, folyóiban a csuka meg a ponty. A tenger aranyban, ezüstben, kékben örökkön-örökké változó hullámzásáról nem is beszélek, de föltétlen megemlítem az égbe nyúló hegyeit, melyek csodálatosan festenek a hold előterében vagy akár a kelő nap sugaraiban! A síkjain, ó, uramisten, micsoda humusz, mert valósággal humusz ott az istenáldotta föld minden darabja! A kertjei buják és gazdagok, szelídek vagy ős bőségben tobzódók, lankái elgyönyörködtetik a szemet lágy és finom hajlataikkal, a dombjai nektárt teremnek, füves sztyeppéin annyi a vad, hogy azt el sem tudom mondani magának… és így tovább, és így tovább! És mindezek fölött ott uralkodik az istentől rendelt Tomoceuszkakatiti, és ott él társai között Gyugyu…
– Ez mind rendben van… – mondta Kovács – de mi közöm van nekem mindehhez, és ki az a Gyugyu?
– Rabszolga! – mondta az órás. – Annyit már igazán tudhatna, hogy ahol istenáldotta föld, halakkal teli folyók, vadakkal gazdag erdők meg hasonlók vannak, onnan természetesen nem hiányozhat sem Tomoceuszkakatiti, sem Gyugyu. Ez csak világos, nem?
Az asztalos fölhúzta a szemöldökét:
– Na és… mit kell nekem itt választani?
– Hogy melyik bőrébe akar feltámadni a halála után! Tetszik érteni?
– Nem! – mondta az ügynök.
– Magát kérdezem, Kovács úr! Úgy vesszük, mintha maga rövidesen meghalna, s amikor rögvest utána feltámad, akkor vagy Tomoceuszkakatiti lesz magából vagy Gyugyu, aszerint, hogy most melyiket választja.
– Akkor ez egy játék? – mondta az asztalos.
– De még mennyire! – mondta Gyurica. – Az egészből mindössze az valódi, hogy Lucs-Lucs létezik, s következésképpen létezik Tomoceuszkakatiti is meg Gyugyu is, magának pedig választani kell közöttük. Ettől eltekintve a többi az mind játék…
– Így már értem! – mondta Kovács. – Tehát mit is kell akkor nekem csinálni?
– Egyszerű! Meg kell hallgatnia, amit mondok. Tehát figyeljen jól rám: ez a Tomoceuszkakatiti… illetve, nem is! Vegyük először a Gyugyut! Tehát ez a Gyugyu közönséges rabszolga Lucs-Lucs szigetén, ennek a Tomoceuszkakatitinek az uralma alatt. De milyen rabszolga? Hát olyan rabszolga, kedves Kovács úr, hogy az, amit maga az iskolában tanult a rabszolgákról, az mind kutyafüle meg kéjgáz ahhoz képest, ahogyan a mi Gyugyunk rabszolga… Ez aztán a rabszolgaság! Úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, sőt még annál is jobban! Hogy mást ne mondjak, ilyesmik estek meg vele: a nyelvét kivágták, nem is olyan régen, harminckét éves korában, mert egészen véletlenül akkor találta elmosolyogni magát, amikor ura és parancsolója átment az egyik termen, ott Gyugyu előtt. Ura és parancsolója így szólt hozzá: Mit mosolyogtál, gazember? Gyugyu, aki érezte, hogy baj lesz, őszintén felelt: Valami eszembe jutott, uram, és azon mosolyogtam el magam! – Úgy! – mondta az úr. – No, majd gondoskodom arról, hogy többet ne jusson eszedbe semmi! És kivágatta Gyugyu nyelvét, azt gondolván az ostoba, hogy ha megfosztja a szolgát nyelvétől, akkor elintézte egyúttal a gondolatait is! Az igazság kedvéért még hozzá kell tennem, hogy Gyugyu viszonylag könnyen megúszta, ha azt vesszük figyelembe, hogy Tomoceuszkakatiti egy alkalommal, nemhogy a nyelvétől fosztotta volna meg egyik alattvalóját, hanem egyenesen lenyakaztatta. Mi volt ennek az alattvalónak a bűne? Elmosolyogta magát? Nem. A nagyfőnök így indokolta meg a családja körében a lenyakaztatást: Ennek a Bubunak – mondta – igen értelmes arca van, és ennek ellenére jóformán soha nem szól egy szót sem! – Ezek után lerágta még a paradicsommadársült combját, hümmögött egyet-kettőt, majd kiadta a parancsot, hogy nyakazzák le Bubut! De térjünk vissza Gyugyuhoz: mint mondtam, a nyelvét kivágták, de az annyira hétköznapi dolog volt, hogy Gyugyu maga sem csinált belőle különösebb tragédiát. Amikor a lányát elvették tőle – tizenegy éves gyönyörű gyermek volt, Tomoceuszkakatiti kapta ajándékba Gyugyu gazdájától –, akkor sírt egy sort. Amikor megtudta, hogy kislánya belehalt Tomoceuszkakatiti kedvtelésébe, akkor kétségbeesett, de pár esztendő alatt elfelejtette a fájdalmát, és belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Aztán – két ével később – elvitték a kisfiát is. Gyugyu gazdája kedveskedett vele Tomoceuszkakatiti udvarnagyának, egy élveteg öregúrnak. Gyugyu fájdalma óriási volt – de az idő ment tovább, és be kellett látnia, hogy ez így történik majd halála napjáig, és nem lesz szabadulás belőle. Már ebből is kitűnhet – ezekből az esetekből –, hogy Gyugyunak nem volt aranyélete…
Az ügynök felsóhajtott:
– Haj, haj… magának már nem elég a liliom! Látja, hová vezet a disznólkodás, Gyurica barátom? Először kislánykák, aztán már miről kéjeleg itt? Kisfiúk – nem mondom…!
Kovács megjegyezte:
– Ezek valóban nagyon borzalmas dolgok, Gyurica szaki…
– Aztán – folytatta az órás – meg kellett érnie, hogy levágják a felesége orrát, valami ügyetlenségéért, amit munka közben elkövetett. Egy évre rá kiszúrták az ő egyik szemét, mert rálépett a gazdája kedvenc majmocskájának a farkára. Azt hiszem, hogy ezek után felesleges elsorolnom a mindennapi megkorbácsoltatást, azt hogy gazdájának gyermekei az ő arcán és állán tanulták a leghatásosabb bokszütéseket, hogyan kell valakit gyorsan és ügyesen állon vágni, hogyan kell hatásosan sújtani a gyomorszájra és így tovább. Mindezeket el kellett viselnie Gyugyunak, és el is viselte, hiszen azt látta, hogy körülötte mindenütt ez történik, és számtalan hozzá hasonló ember viseli napról napra a hasonló szenvedéseket. Talán egyetlen dolog volt, ami szinte elviselhetetlen szenvedéssel töltötte el. Nem fizikai fájdalom volt, s ez őt magát is megzavarta és elgondolkodtatta. Ha vendégek érkeztek, akkor Gyugyunak az ajtó elé kellett feküdnie, hogy a port a lábukról az ő testére lépve töröljék le a látogatók. Ilyenkor – haláláig nem értette meg, hogy miért is –, ilyenkor mindig sírnia kellett, bár ha józan ésszel végiggondolta, a sok egyéb szolgálathoz hasonlítva, ez messze elviselhető volt, szinte pihentető.
– Az anyját! – mondta a vendéglős. – Szép kis hacacáré…!
– Csak a tényeket sorolom! – mondta Gyurica. – De menjünk tovább, és ne szaporítsuk a szót. Arról van szó, hogy Gyugyu így élte végig az egész életét, és mind az évek alatt egészen a sírjáig – mely egy jól fejlett párduc gyomrában várta – egyetlen vigasztalása akadt. Így szólt önmagához: a legszerencsétlenebb sors jutott osztályrészemül. Nyomorult rabszolga vagyok, kiszolgáltatva kényre-kedvre. Meggyötörhetnek, megalázhatnak, kiszúrhatják a szemem, elvehetik a gyermekemet, megölhetik az asszonyomat, vadállatoknak vethetnek elébe, mi vigaszom maradhat tehát? Az egyetlen: ment maradtam a bűntől! S úgy érzem, hogy ez nagyon nagy dolog! Nem én tettem ilyesmit másokkal, hanem velem cselekedtek ilyesmit mások! S ez nagyon nagy szó! Ha van vigasztalás, akkor ez az! Ha van érdem, akkor ez az! Ha adhat nyugalmat valami, akkor ez! Ment maradtam mind e bűnöktől, és azt hiszem, minden bűnöktől, mert szenvedéseim nem engedtek gazembernek lennem! Az igazak közé tartoztam mind utolsó pillanatomig. S ez nagyon nagy dolog! A kisemmizettek, a megkorbácsoltak nagy családjába tartoztam egész életem során, és lelkem tiszta maradt, mint amilyennek megteremtette az, aki mindannyiunkat teremtett… S ez aztán igazán nagy szó! Ekképpen vigasztalta magát Gyugyu, és ami a legcsodálatosabb: meg is vigasztalódott ilyenkor!
Király közbeszólt:
– Ahogyan azt maga elképzeli, Ibolyka!?
A vendéglős felkapta a fejét:
– Miért? Nem volt igaza? Nem ő volt a tisztességes, azok meg a gazemberek?
Gyurica felemelte az ujját:
– Ne vitatkozzanak! Rátérünk Tomoceuszkakatitire… Aztán majd beszéljenek…
– Hát nem mondott igazat! – erősítette továbbra is a vendéglős. – Angyal volt azokhoz a csirkefogókhoz képest… Mi az, hogy nem volt igaza?
– Na, ne vicceljünk, jó ember! – rázta meg a fejét az ügynök. – Micsoda vigasz az magának?
– Rátérünk Tomoceuszkakatitire! – mondta emeltebb hangon Gyurica. – Hát kérem, Kovács úr! – nézett az asztalosra. – Ez a Tomoceuszkakatiti mindenben pontosan az ellenkező életet élte, mint a szerencsétlen Gyugyu! Ő volt a nagyfőnök, a fejedelem, neki engedelmeskedett egész Lucs-Lucs. Az, hogy ő volt a fő főnök Lucs-Lucsban, azt jelentette, hogy ha Gyugyu gazdájának a lelkét teszem azt hetven kiszúrt szem és nyolcvan kivágott nyelv terhelte, akkor az övét megszámlálhatatlanabbul több! Nyilván: mert annyival volt nagyobb hatalma, és annyival volt több rabszolgája, neki szolgált egész Lucs-Lucs testestől-lelkestől, szőröstől-bőröstől. Hihetetlen, hogy miket vitt véghez ez az ember! Elképzelhetik már abból is, hogy hogyan nyakaztatta le azt az előbb említett embert. Megtörtént például, hogy egy rabszolga nem úgy helyezett az asztalra egy tányért, ahogyan azt éppenséggel megkívánták tőle, mondjuk megcsörrent mellette az evőeszköz. Ilyenkor Tomoceuszkakatiti intett a fejével, és egy ajtónálló már vitte is a szerencsétlent, és levágta a fejét. Nyissz – és vége az egésznek! Egyik ágyasa egy alkalommal eltüsszentette magát, mert már isten tudja mióta fetrengett meztelenül a nagyúr előtt – bőven elég volt a lenyakaztatáshoz. Más alkalommal egyik fuvolása az egyik futamot másképpen fújta, mint azt Tomoceuszkakatiti megszokta – intett, és vége volt a dalnak, kerékbe törték a szerencsétlen fuvolást. Azt hiszem, hogy ennyiből is kiderül, hogy milyen főnök volt ez a Tomoceuszkakatiti! Elég, ha annyit mondok: nem átkoztak még embert annyian, mint ezt a fickót! S ez így rendben is volna, ha nem lenne a dolognak egy plánéja. Méghozzá igen jelentős plánéja. Tomoceuszkakatiti ugyanis meg volt győződve afelől, miszerint ő a világ legrendesebb embere! Annak tartotta őt szülőanyja – míg le nem fejeztette őt is –, és annak tartották a gyermekei is. Valahányszor levágatta valakinek a fejét, vagy kitépette a nyelvét, az anyja – amíg élt – így szólt az unokákhoz, vagyis Tomoceuszkakatiti gyermekeihez: figyeljétek jól apátokat, hogy ti is tudjatok majd rendesen viselkedni, nehogy azt mondhassa bárki, hogy nem volt jó gyerekszobátok! Egy krónikás, akit aztán Tomoceuszkakatiti patkányokkal falatott fel, feljegyezte, hogy uralkodásának első évtizedében kilencezer-hatszázhuszonnégy embert ölt vagy öletett meg, ebből négyezer asszony volt, mintegy hatszáz pedig gyermek, akik kisebb szolgálatra voltak köréje rendelve, a hátát masszírozták, a fejbőrét dörzsölgették és ilyesmi, a többi férfi, öreg és fiatal vegyesen. Háromezer házastársat választott el egymástól, hétszáz gyermeklányt és fiút ragadott el szüleitől, mindegyiket még tizenharmadik életévük előtt. Kétezer embert vakíttatott meg teljesen vagy fél szemre, ezerötszáz nyelvet tépetett ki, közöttük hatvan kiskorúét. Elevenen elégetett százharmincat, karóba húzatott hetvenet, és keresztre feszíttetett harminckilencet…
– A többit talán tartsa meg magának! – mondta az ügynök. – Mindig tudtam, hogy perverz, de sose gondoltam, hogy ennyire romlott legyen. Azt hiszik véletlen az, hogy ennyi disznóságot tud kapásból elsorolni…?
Kovács tiltakozott:
– De hiszen ezt mind az a Tomosztiki vagy hogy hívják követte el, Gyurica úr csak elmondja őket…!
– Hogyne! S azt nem látja, hogy mennyire csámcsog rajta?
– Hadd fejezze be! – mondta a vendéglős. – Na és aztán…? – fordult Gyuricához. – Mit akar mindebből kihozni?
– Azt – mondta Gyurica –, hogy mindezek ellenére Tomoceuszkakatitinek nem volt egy szemernyi lelkiismeret-furdalása sem, mert korának erkölcse szerint cselekedett!
– Hogy… mi szerint? – kérdezte az asztalos.
– Korának erkölcse szerint! Vagyis úgy nőtt fel, hogy mindig azt látta maga körül, amit ő maga is tett később, s ezért mindezt természetesnek tartotta, és eszébe sem jutott elgondolkodni afölött, hogy helyesen cselekszik-e? A legtermészetesebbnek tartotta, hogy mindezt jogában áll megcselekedni, és semmi sincs inkább rendjén, mint az, ha így tesz!
– Már ilyent azért ne mondjon, Gyurica úr! – tiltakozott Kovács.
– Pedig így van! Pontosan így, Kovács szaki…
– Akár így van, akár nem… – mondta a vendéglős –, piszkos gazember volt és utolsó tróger!
Kovács egészen kikelt magából:
– Aki ennyi disznóságot meg borzalmat követ el, és nem holmi félkegyelmű elmekóros, az nagyon is jól tudja, hogy gazemberséget művel…
– Már megbocsásson – tette a mellére a tenyerét Gyurica –, manapság vannak emberek, akiknek még betevő falatra sem telik, és vannak autótulajdonosok! Elérkezik majd az idő, amikor azt fogják mondani az utódaink: hogyan volt képük autón járni, amikor másoknak nincs tisztességes cipőjük meg ruhájuk?! Nem sült le a képükről a bőr, annyit költeni autóra, amennyi másnak egész havi fizetése, és csak nyomorog belőle? Tomoceuszkakatiti igen jól érezte magát, és eszébe sem jutott, hogy lelkiismeret-furdalást érezzen!
– Akkor is gazember volt! – mondta az ügynök.
– Mi van? Megszólaltunk? – nézett rá az órás.
– Piszkos csirkefogó volt – mondta újra Király.
Kovács megdörzsölte az állát:
– Elnézést… de nekem azért más a véleményem! Annak a szerencsétlennek igaza volt, amikor azt mondta, hogy az ő lelkiismerete nyugodt, és nem terhelik bűnök, nem mocskolta be magát ilyen szörnyűségekkel. Ami pedig azt a másikat illeti, azt a maga főnökét, az tisztára állat volt, és nem ember!
– Egy mocskos gazember volt! – mondta a vendéglős.
– Ám legyen! – mondta Gyurica. – Én mindenesetre csak azt szögeztem le, hogy nyugodtan élte le az életét, mert mindazt, amit tett, kora helyénvalónak ítélte, rendbenvalónak tartotta mint jogot, ami Tomoceuszkakatitit megilleti. Hogy ő mennyire a legtermészetesebb jogának tartotta, arról már beszéltem… Elégedettségben élte le az életét, nagy lelki nyugalomban, szeretteitől szeretve és barátaitól megbecsülve…
– Szép kis nyugalom lehetett! – mondta Kovács. – Meg szép kis gondtalanság egy csomó agyongyötört, levágott orrú, kiszúrt szemű, látástól vakulásig hajtott ember életének és nyomorúságának az árán… Mondhatom!
Gyurica elővette a mellényzsebéből az óráját, és rápillantott:
– Hát kérem! Öt perce van arra, Kovács úr, hogy eldöntse, hogy Tomoceuszkakatiti akar lenni vagy Gyugyu!
– Hogyhogy öt perc? – nézett rá az asztalos.
– Úgy, ahogyan mondom! Az öt perc leteltével maga meghal, a következő tíz másodperc múlva már fel is támadt, méghozzá vagy Tomoceuszkakatiti bőrében vagy a Gyugyuéban. Érti most már? Tessék választani lelkiismerete szerint!
– Ne butáskodjon, Gyurica szaki…!
– Nem érti?
– Nem…
– Hát akkor figyeljen ide! Én vagyok a jóisten, és itt ülök magával… Jó, rendben van! Nem vagyok a jóisten, hanem én vagyok a mindentudó Csurubá, és azt mondom magának: hatalmamban áll téged meghalatni öt perc múlva és feltámasztani rögtön utána. De annak támadsz majd fel, amit most, amíg élsz, magad választasz. Tetszik érteni? Tehát jól fontolj meg mindent, becsületed, lelkiismereted, emberséged, itt-ott kinyilvánított szavaid és a többi szerint! Tehát mondd meg: minek akarsz feltámadni, zsarnoknak vagy rabszolgának? Tertia non datur!
– Az mi? – kérdezte Béla kolléga.
– Harmadik lehetőség nincs! – mondta az ügynök, és rövid, elismerést váró pillantást vetett Gyuricára.
– Ilyen nincs! – mondta az asztalos.
– Milyen?
– Ilyen, amit maga mond…
Az ügynök közbeszólt:
– Ilyen! Hogy maga a Csiribiri-Csurubá! Ilyen nincs! Tetszik érteni?
Gyurica elmosolyodott, és úgy nézett az ügynökre:
– Az lehet! De amit kérdeztem, az van!
Hirtelen a fényképészre pillantott:
– Igaz? Tisztelt úr!
Keszei lehajtott fejjel ült a helyén, sápadt volt, ujjával az abrosz mintázatát követte. Gyurica szavára felrettent. Zavartan nézett a társaságra, majd visszahajtotta a fejét:
– Persze, persze… – dünnyögte, és fel-felpillantott az órásra.
Csend támadt, melyet Kovács tört meg:
– Ez… hogy úgy mondjam… komolyabb dolog, mint gondoltam!
Sorra nézte az embereket:
– Nem…?
Aztán így folytatta:
– Tudniillik itt arról van szó…
Az ügynök közbevágott:
– Miről van szó? – mondta ingerülten. – Arról van szó, hogy a barátunk szórakozni akar, ennyi az egész! Nem látják, hogy ennyi az egész?
A fényképész felemelte a fejét:
– Úgy gondolja?
– Úgy!
– Én azt hiszem, hogy Kovács úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy ez nagyon is komoly dolog. Én hozzáteszem: komolyabb, mintsem gondolnák!
Gyuricára nézett:
– A magam részéről teljesen megértettem magát! És hozzáteszem ismét, nagyon örülök, hogy feltette itt ezt a kérdést…
– Tulajdonképpen – mondta az asztalos – tőlem kérdezte Gyurica úr! Én pedig úgy vagyok vele, hogy értem is meg nem is…
– Hogy az igazat megvalljam – ráncolta össze a homlokát a vendéglős –, én még mindig nem értem, hogy miért kell és mit kell itt választania magának…
– Ugyan! – mondta Kovács. – Hát nem emlékszik, Béla kolléga, hogy miről beszélgettünk itt az előbb? Hogy akármilyen szegény és gondokkal küzdő, egyszerű emberek vagyunk is, nem bújnánk bele a főtanácsosnak meg a tábornoknak meg annak a fejadagos embernek a bőrébe?
– Na, és most belebújna? – kérdezte az ügynök.
– Hát… végeredményben erről van szó! Nem, Gyurica úr?
A fényképész kiegyenesedett, és közelebb húzta az asztalhoz a székét:
– Bocsánat… Nem jól emlékezik, kedves Kovács úr! Ha jól tudom, akkor Gyurica úr azzal kezdte, hogy ő gondolkodik erősen valami kérdésen, hogy ő maga spekulál rajta. Én tökéletesen értem önt – nézett az órásra –, ha egy ilyen Csiribá feltenné a kérdést egy olyan embernek, aki tisztességesnek tartja magát, és az igazi nagy dolgokban nemcsak a szája jár, hogy így fejezzem ki magam, akkor annak az embernek most be kellene bizonyítania, hogy nemcsak a levegőbe mondja a nagy szavakat, hanem igaziból is úgy gondolkodik, ahogyan beszél…
– Ez az, kérem… – mondta az asztalos –, ez az, amit én úgy éreztem, hogy megértettem, csak nem tudtam szavakkal ilyen jól kifejezni. Nagyon jól tetszik mondani, Keszei úr…
A fényképész odafordult Béla kollégához:
– Nem tetszik érteni a dolog lényegét?
– Arról van szó – mondta lélegzetet véve a vendéglős –, hogy mi akarok inkább lenni? Egy ilyen gazember, mint ez a Tikitaki, vagy olyan, mint a rabszolga, az a Gyugyu. Erről van szó?
– Pontosan! – mondta a fényképész. – Vagyis arról, hogy igazat beszéltünk-e mi itt az előbb vagy sem? Sok mindent mondtunk itt az előbb, ugyebár – és a Gyurica úr most megkérdezi tőlünk, hogy mi akarunk lenni, ez a Tomoceusztakatiti – ha jól mondom a nevét –, vagy az a tisztességes és becsületes Gyugyu, akinek nem terhelik bűnök a lelkületét.
– Mi az, hogy tőlünk kérdezi? – kérdezte Király, felhúzott homlokkal. – Talán a Kovács úrtól kérdezte, nem?
– Úgy van! – mondta elgondolkozva Kovács.
– Na de, kérem…! – emelte fel a kezét a fényképész. – Lehet nyugodt lelkiismerettel ülni tovább egy embernek, aki meghallotta ezt a kérdést, és nem válaszol?
– Lehet! – mondta nyomatékkal Király. – Lehet! Tudja maga, mi az a pihent ész? Az, amit itt látott az előbb! Ez a maga Csiribije az a pihent ész, ez, aki ott lesi most a plafont, mintha nem is itt ülne az asztalnál! Mondja meg tiszta lelkére, Kovács szaki: jutott magának valaha is ilyesmi az eszébe? Vagy nekem? Vagy Béla kollégának? Miért nem jutott eszünkbe? Mert megvan a véleményünk a világról, és nincs szükségünk semmi Tomotikire meg Gyugyura, anélkül is tudjuk, hogyan is állunk. Azonkívül meg eléggé el vagyunk foglalva a mindennapi munkánkkal, hogy kenyeret keressünk meg eltartsuk magunkat. Ha pedig van egy kis időnk, akkor szórakozni akarunk, és nem köldököt mustrálni meg szellemet idézni…Rámutatott Gyuricára, aki hátradőlve a székén valóban a mennyezetet nézte.
– Tudják, hogy mit csinál most ott az a Csiribiri vagy minek nevezzem? Röhög magukon, drága barátaim! Hogy bevesznek egy ilyen bolhát a fülükbe. Na, ezeknek jól beadtam – gondolja –, most aztán itt a pofám előtt kell felvágniuk a hasukat, hogy mi van a bőrük alatt?
– Nézze! – mondta Keszei. – Én nem tudom, hogy magának igaza van-e vagy sem, hogy röhög-e – bocsánat a kifejezésért –, hogy röhög-e a Gyurica úr vagy sem? Felteszem, hogy nem röhög, hanem tudja, milyen komoly dolgot kérdezett tőlünk. Mondom: nem tudom! De hogy olyan dolgot kérdezett, amin nem lehet nem elgondolkodni, abban aztán bizonyos vagyok…
A vendéglős a szavába vágott:
– Maga talán már tudja is, hogy melyiket választaná?
A fényképész szétnyitotta a karjait:
– Egyelőre még nem tartunk ott. Egyelőre arról van szó…
– És maga – intett a vendéglős Királyra –, maga már tudja talán?
– Mi az, hogy talán? Mi az, hogy tudom talán?
– Azt mondta az előbb, hogy aki tudja, hogy mi a véleménye a világról meg mindenről, annak nincs szüksége arra, hogy ilyesmiken spekuláljon. Ha pedig valaki tudja a véleményét a dolgokról, akkor azt is egyből tudnia kell, hogy melyiket választja? Nem így van?
Odapillantott Kovácsra:
– Nincs igazam?
Az asztalos elgondolkodva, elborult tekintettel nézett az abroszra. Láthatóan teljesen a gondolataiba mélyedt:
– De… de… természetesen – mondta. – Természetesen tudnia kell…
– Maga talán annyira tudja már? – kérdezte az ügynök.
– Hogy én? – kapta fel a tekintetét Kovács.
– Maga, maga, jó ember! Maga talán már tudja, hogy annyira helyesel?
Gyurica előrebillent a székén:
– Ne firkáljon itt, ejrópai barátom. Magától kérdezték először, hogy tudja vagy nem? Meg a Keszei úrtól! Mit forcírozza akkor a Kovács urat?
– Maga tudja talán?
– Már megint másról beszél…! – mondta az órás. – Maga beszélt itt az előbb egy Zola nevű íróról meg azokról, akik a más húsán élősködtek meg mifene…
– Nem… nem… – ingatta meg a fejét az asztalos. – Gyurica úr kifejezetten tőlem kérdezte először ezt a dolgot, és Király úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy nekem kell válaszolnom…
– Álljunk meg kérem egy pillanatra! – mondta felemelt ujjal a fényképész.
Szokatlanul heves hangon szólalt meg, és jobban elpirosodott, mint egyébként szokott:
– Vagyis… ha megengedik, azt akarom mondani, hogy teljességgel mindegy, hogy kitől lett kérdezve, hogy speciel éppen Kovács úrtól és nem… tőlem, ugyebár, vagy nem Király úrtól! Ezt a kérdést úgy kell felfogni…
Arca mintegy ünnepélyes lett, és szavainak komoly, nehéz hangsúlyt adott, amíg végignézett az asztalnál ülőkön:
– Ezt kérem így kell felfogni: legyen bárki, történjen bármily úton-módon, történjék bárhol, hangozzon el bármely időben és lett légyen bárki, aki megkérdezi – aki meghallotta, annak válaszolni kell. És nincs felmentés, és nem nyugodhat, ameddig nem válaszolt, vagy le nem vonta a megfelelő konzekvenciákat!
– Helyes! – mondta Béla kolléga. – Vagy pedig hallgasson, és ne prédikáljon semmit! Van egy esze magának! – nézett Gyuricára. – Inkább maradt volna otthon, és disznólkodta volna ki magát…!
Kovács nem nézett Gyuricára, amikor megszólalt:
– Mondja, Gyurica szaki… Az a Mumotaki, az… egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy… milyen izéket… szóval, hogy milyen dolgok azok, amiket csinál…?
Gyurica felemelte a poharát:
– Nem! Ebbe született bele, s ezért mindent a legtermészetesebbnek talál!
– Akkor – mondta Kovács – lehet, hogy nem is bűnös! Nem?
Gyurica ránézett: – Ezt már döntse el maga! |
|
| ocotillo |
ocotillo (751446) |2022.11.25 22:11 | | 751447. |
| |
Mindezt leginkabb vitainditonak szantem, hogy mennyire van erdeklodes a remaban.
Anglia-USA bejott az "ovatos" dontetlen tippem  Ez csak Walesnek nem jo. Mellesleg, mi a csoportban pontegyenloseg eseten a donto"? Golkulonbseg vagy egymas elleni? Walesnek nagyon nem mindegy.
|
|
| ocotillo |
Tucatka (751435) |2022.11.25 19:59 | | 751446. |
|
| |
Valoban uj forumban lenne a legjobb helye. Esetleg lenne egy szereny javaslatom. Tippeljunk a kiesesi szakaszban a meccsek gyoztesere, vagyis tovabbjutora es a vegso" vegeredmenyre, dontetlen ertelemszeruen 11-es parbajt jelent.
Pontozasra nagyon egyszerusitett valtozat: tovabbjuto 2,3,4,5 pont emeljedo sorrendben, ahogy a donto fele megyunk. Telitalalat +3 pont minden forduloban. Az emelkedo pontszam az izgalmassag edekeben lenne, hogy az utolo fordulo elott meg nyilt legyen, tobbeknek legyen eselye.
Nem nagyon gondoltam at. Jobb javaslatok biztos vannak.
A levezetes talan igy elviselheto merteku. Errol kicsit kesobb. Kezdodik az Angol-USA parbaj, de dontetlen mar minkettejuknek jo. Meglatjuk megelegednek-e vele |
|
| tark |
2022.11.25 12:53 | | 751438. |
| |
Jó lenne bevállalni levezényelni a tippelést, Csibe már megcsinálta hozzá a cuccot, nagyon sajnálom, hogy már lekéstem, és most se időm, se energiám rá.
Tudom, minek mondom, ha úgysem csinálom.
Elnézést, hogy ilyen vagyok. |
|
| ocotillo |
2022.11.23 23:04 | | 751428. |
|
| |
Eddig keveset lattam, de az osszefoglalokat megnezem. A 2018 VB tippeles jo szorakozas volt, kar, hogy most nincs. Ha nincs, csinalhatjuk azt,hogy aki akar beirja a donto tippjet a multkori 2016-as forumba. Ki jatssza dontot es mi az eredmeny.
Hatarido lehetne az egyenes kieses kezdete, vagyis december 3 nulla ora nulla perc.
A sajat toppem e pillanatban Belgium-Franciaorszag 3:1 (1:1) lenne, de ex nem vegleges, addig kiderulhet, hogy lehetetlen.
A telitalalatos, vagy legtelibb talaltos virtualis dicseretben reszesulne. |
|
| tark |
grisenyka (751390) |2022.11.23 12:31 | | 751419. |
|
| |
Szia Edit, sziasztok többiek is!
Én is pont így vagyok vele, kedves Edit, ahogy írtad!
És akkor most a döntőset fogom jelölni, mert a válaszok eloszlására kíváncsi vagyok még így is. Most igen, de jövő héten, mikor szavazás nélkül is láthatom, már valószínűleg el fogom felejteni megnézni.
Legalábbis a legtöbb csapat játékába belenéztem, hogy milyen, most nem hiszem, hogy időt szakítanék rá, még a döntőre se.
Klassz volt veletek az a tippelősdi játék is! |
|
| grisenyka |
2022.11.21 19:53 | | 751390. |
|
| |
Épp ma jutott eszembe, hogy amikor Csibe megrendezte a helyi bajnokságot, milyen élvezettel néztem a meccseket. Most meg csak onnan tudtam meg, hogy VB van, amikor a politikai hátteréről beszéltek.
Az utolsó szikra is kialudt bennem, hogy meccset nézzek...
|
|
| hata |
2022.11.08 16:49 | | 751311. |
|
| |
Ezen a héten nem tudok szavazni. Egyik sem jut eszembe.
Viszont eszembe jut az igazi jó vörös bor gyönyörű bíbor színe.
|
|
| Tucatka |
grisenyka (751096) |2022.10.20 18:07 | | 751102. |
| |
A reppereket én se különösebben. De még a maiak között is van több, ami nagyon jó. |
|
| grisenyka |
Tucatka (751093) |2022.10.19 16:10 | | 751096. |
|
| |
Én azért választottam az 1960-70-es éveket, mert a kedvenceim akkor indultak: Zorán, Szörényi, Bródy, Tolcsvayék, kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Halász Jutka, Kaláka, Frenrejsz Károly stb. stb. Ők szerencsére még azóta is jelen vannak.
De azóta is születtek remek előadók, akiket szívesen hallgatok.
Balázs Fecó, Cipő (ők már sajnos meghaltak)- nem tudom, mikor indultak, de pl. Zséda biztos, hogy jóval később.
Generál, Edda bármikor jöhet
Legyen jó hangja és egyénisége.
A reppereket nem szeretem.
|
|
| Tucatka |
2022.10.18 13:52 | | 751093. |
|
| |
És ha mindegyiket? |
|
| hata |
2022.10.15 06:32 | | 751075. |
|
| |
Most már tudjuk, hogy a KSH 20,1%-ot vallott be. De arról egy szó sincs, hogy akkor a nyugdíjakkal mi lesz?
Különösen azokkal mi lesz, akiknek arról kell dönteni, hogy éhen hal, megfagy vagy agyvérzést kap. Ugyanis a rezsi, gyógyszer, kaja szentháromságból mindegyikre nem "fussa".  |
|
| grisenyka |
2022.10.15 05:59 | | 751074. |
|
| |
Ha értettem volna, szerettem volna |
|
| hata |
2022.09.23 13:46 | | 750971. |
|
| |
Érdekeset nyilatkozott ma a pénzügyminiszter.
Az év végére az infláció 20% fölé kúszik. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a nyugdíjkorrekció megállapításakor is figyelembe veszik-e? Ugyanis az érvényes jogszabály szerint csak 1% járna, mert a KSH hozta a nagyfőnök által meghatározott inflációs mutatót.
Egyébként én küldtem be a hét a kérdését (a múlt hetit is), és mindkettőben az jött be, ami egy ilyen értelmes társaságtól szerintem elvárható.
A múltheti véleményünket most a miniszter is elismerte. Az ehetit is el kellene ismernie, vagyis a svájci indexálást, de szerintem az ő véleménye sem releváns a kedves vezető mellett.
Akkor nézzük, hogy a svájci indexálás szerint mennyi éves nyugdíjemelés járna. De érvényesül az ismert vicc. Járni járna, de nem jut. Nos akkor konkrétan. Most jött ki a KSH bérstatisztikája, ami 16%-os emelkedést jelent. Ez a KSH infláció szerint 13,5%-os nyugdíjemelést jelentene. Kaptunk már 8,9%-ot, tehát járna még 4,6% korrekció. Ha 20% inflációval számolunk 18% nyugdíjemeléshez képest 9,1 korrekciót jelentene, és jövőre sem a betervezett 5% emelést.
|
|
| padat |
cviki57 (750856) |2022.09.03 17:48 | | 750858. |
| |
Úgy látom, hogy az OMSz rendkívül sokat fejlődött az utóbbi néhány nap alatt.  |
|
| cviki57 |
2022.09.03 13:55 | | 750856. |
| |
Nem bírom ki jókedvre derítő nevetés nélkül, ha rátéved a szemem az eheti Hét kérdésére!
Bármikor, bárhol tudok 30 fokot mérni, még -20 fokban is lesz a testfelületemen olyan rész, amely 30 fokos. (Egy darabig legalábbis.)
Viccet félretéve, megnéztem az Országos Meteorológia oldalán, hogy a rendszeres rögzítés kezdete óta milyen napi minimum-maximum hőmérsékleteket mértek, itt a szeptemberi, a hónap-füleket lenyitva lehet csemegézni:
https://www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/homersekleti_szelsoertekek/Magyarorszag/index.php?ful=9#aktp
|
|
| grisenyka |
2022.08.24 08:56 | | 750788. |
|
| |
Az ideális hőmérséklet szerintem a 25-35 fok lenne.
Érdekes, hogy hozzászokunk a hőséghez. 10 éve már a 30 foktól is meghaltam, most meg élvezettel veszem tudomásul, hogy de jó hűvös van.
|
|
| grisenyka |
2022.08.08 18:20 | | 750668. |
|
| |
Szeretem a verseket szavalásban - feldolgozásban is hallgatni. Mindegyik hozzáad valamit - és el is vesz - hisz csak EGY olvasat,
Egyik kedvencem József Attila Nagyon fáj c. verse Latinovits Zoltán előadásában. Biztos, hogy egész más fájt neki, mint József Attilának
|
|
| grisenyka |
hata (750664) |2022.08.08 17:28 | | 750665. |
|
| |
Mindegy, mire gondol a költő. Az a jó vers, ami mindenkinek mond valamit, aki hajlandó dolgozni vele - gondolkodni, érezni, miközben olvassa.
Biztos veled is előfordult, hogy ugyanaz az irodalmi alkotás (vagy zene) más időpontban, más hangulatban egészen másként érint meg, mást mond neked. A jó vers szikrázik. A költő képekben gondolkodik. Látom a képet - és erről eszembe jut valami. Mindig más, ezért érdemes többször is elolvasni. Amelyik verset nem érdemes többször elolvasni, azt egyszer is fölösleges.
Pl. Ady A magyar Ugaron.
Elvadult tájon gázolok / Ős, buja földön dudva, muhar.
Eszedbe se jusson arra gondolni, hogy Ady valóban kiment a kocsmából, hogy sétáljon a mezőn.
Petőfi Az Alföld c. versét Budapesten írta.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Itt pl. megtanítjuk, hogy mi a megszemélyesítés - de ez mit sem von le az élményből - csak tudatosít egy momentumot.
Ha egy költő csak rímbe szedi a gondolatait, az nem vers.
Ezért a legelvontabb művészet a zene - nem zavar se a kép, se a betű - csak az érzés marad. |
|
| hata |
grisenyka (750663) |2022.08.08 17:08 | | 750664. |
|
| |
Egy laikus kérdése.
Ilyenkor mi a biztosíték, hogy ugyanarra gondolunk, mint a költő? Vagy az a jó vers, ha másra nem is tudunk gondolni.
Azért kérdezem, mert egyszer panaszkodtam egy barátomnak, akinek operaénekes a felesége, hogy nekem abszolút botfülem van, még azt sem hallom, hogy dúrban vagy mollban hangzik. A válasza az volt, hogy nem mindegy? Tetszik vagy nem tetszik, az a lényeg. A versekkel ugyanígy vagyok. Van amikor csak a hangzása, a ritmusa fog meg. Nem akarok itt irodalmárnak tetszelegni, de a Weöres Sándor versek nekem nem a mondanivalója miatt tetszenek (legalábbis nekem).
A zenét is annyit magyarázzák, amit nem is értek.
|
|
| grisenyka |
(750659) |2022.08.08 16:36 | | 750663. |
|
| |
"Egy mű magyarázatát megkísérelni mindenekelőtt annyi, mint tudni – és bevallani –, mennyire járt át bennünket, mennyire segít önmagunkat megismerni általa."
Octavio Paz
Ezt az idézetet diktáltam le a kilencedikesek irodalomfüzetének első oldalára. Ennek a megtanítása az irodalomtanítás célja. |
|
| padat |
(750659) |2022.08.08 14:37 | | 750660. |
|
| |
Az én hangom is légnemű halmazállapotú: kitölti a rendelkezésére álló teret. |
|
|
|
|
