|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Friss fórum:
|
|
|
|
A hét kérdése:
Jelentkezz be a heti kérdéshez!
|
|
|
|
Legolvasottabbak:
|
|
|
Szívből szóló versek
Hirdetés
| grisenyka |
2024.11.07 22:00 | | 755334. |
| |
ORAVECZ IMRE: CSENDÉLET
Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,
a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben
a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll –
az ember magára marad az életével. |
|
| grisenyka |
2024.11.01 12:04 | | 755306. |
|
| |
DSIDA JENŐ: ÖREGEK LESZÜNK
Majd nyolcat üt egy öreg óra,
és öregek leszünk mi is.
Szoknyád meglibben suhogóra,
s ősz fejemen barátpilis.
Mellénk az este ül le gyorsan,
faggat, mint régi jóbarát -
S mi iszunk együtt mosolygósan,
köhögősen meleg teát.
Szívünkben még a régi nyíl van,
de már jólesik, nem sebez,
s ha pápaszemünk összevillan:
a közel olyan messze lesz.
S a messze olyan közel szárnyal.
Megölellek hallgatagon...
És vén mesefák illatával
száll be a szél az ablakon. |
|
| grisenyka |
2024.10.31 11:22 | | 755302. |
|
| |
Pilinszky János: Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
|
|
| buznemo |
2024.10.29 21:06 | | 755293. |
| |
VERS
Bék Timur
Miben hisz
Miben hisz, aki bírva bír a csenddel,
mikor üres lakásba tér haza,
kit tiszteletből megkímél a reggel,
és barátjának tart az éjszaka?
Miben hisz, aki ember tud maradni
büszkeség és szégyen mérge nélkül,
aki félni mer a tudatalatti
lidércek forró leheletétől?
Miben, aki a mindenséggel rezdül,
és kutatni, tudni nem lusta/gyáva,
aki a pupillák tükrén keresztül
bele képes nézni önmagába?
Miben hisz, akit nem tompítanak
érthetetlen istenképzetek,
aki lassan él, mint télen a halak,
s ahogy olajkutak égnek, úgy szeret?
Aki hallja, ha egy kérész szárnya rebben,
kit nem nyomaszt ez urbánus ricsaj,
mondja el, hogyan lesz minden rendben,
mondja meg, miért nincs semmi baj!
*
A csönd szőre
Mi lesz vajon a csöndből, amit
Olyan nagy gonddal, szeretettel
Nevelgettünk, ha felnő,
Messze van az még, mondod,
Minek annyira előreszaladni,
Nem szaladás, mondom,
Nincs lába a gondolatnak,
Csak azt hisszük, mert megbotlik olykor;
Szárnya van, vagy vitorlája,
És Ide-oda fújja az aggodalom,
De hagyjuk ezt, a csönddel
Kell most foglalkoznunk,
Mert kamaszodni kezdett,
Némán serken a szőre,
Ellenünk fordul lassan, letagad,
Azt mondja majd, utál minket,
Mert sohasem figyelünk rá,
És megfenyeget, hogy elhagy, világgá megy,
Aztán elköltözik, tényleg, mi meg
Öltöztetjük, fésüljük a saját hallgatásunkat,
Az a tiéd lesz, ez meg az enyém,
Mi lett a közös csöndünkkel, kérded,
Miért nem jön, ha hívjuk,
Hogy hívhatod, mondom majd, ha egyszer
Elfelejtettünk nevet adni neki?
*
Bék Timur 1997. január 12-én született Komlón 2015-től a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatója volt média-, mozgókép- és kommunikációtanár – magyartanár osztatlan tanárképzési szakon. Jelenleg Szegeden él. |
|
| buznemo |
2024.10.29 20:50 | | 755292. |
|
| |
grisenyka
Én is köszönöm, hogy a sok szép, és jobbnál jobb verset olvashatom!
Talán félreérthetően írtam a dátumot, de nem a vers születésének, hanem a költő születésének dátuma. 27 éves! |
|
| grisenyka |
2024.10.29 10:11 | | 755290. |
|
| |
Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság
Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal. |
|
| buznemo |
2024.10.29 10:05 | | 755289. |
|
| |
Bék Timur költő
(Komló, 1997. január 12.-)
Mézga
Most minden jó, és olyan ritka ez!
A ráncokon mézgát növeszt a Nap,
ezentúl az égbolt nyitva lesz,
és letelepszik a pillanat:
Pókháló-mandala a fényben,
mézgát növeszt a nap a ráncokon;
Minden rendben van, csak én nem,
de ember vagyok – alkalmazkodom.
Nagyapám
Nagyapám minden nap fölmegy a hegyre
(hegynek hívjuk, éppen domb lehet),
hogy rozsdás kezével borrá nevelje
a pásztákat a fáradt föld felett,
mire a szarvasbőgés csöndbe merül.
– Sosincs minden készen, látod, Timikém?
– mondja, csak ő nevez így egyedül.
Tetejezünk. Félmosolygok az igén.
Beszél az asztalnál nagyapám, sokat.
Mama rászól: – Sokat beszélsz megint.
(A papa magát hallja, s alig másokat.)
– Szóltál, Angyalom? – Nagyanyám legyint.
Folyton van intelem, dicséret, egyre megy:
– Ebédországban nincs ilyen ebéd!
Anyám csinálta így – rám kacsint –, de egy
kis fokhagymamártás ideférne még.
Hetvenkedhetek, ha a füst, a kávé
mellett mattot adok hetvenkét évnek,
mert mind a hetvenkettő nagyapámé.
Rendes a ház. Az ablakban növények,
odakinn tuják nyújtózkodnak hosszan,
a sarokba is mindig jut virág,
amióta egy mahagóni dobozban
odafektettük egyetlen fiát.
Öreg a bőre, és kérges a hangja,
de izomzata megtagadja korát.
Ingét mellkasán kigombolva hagyja –
nem munkálkodnak itt szelek, akkorák.
(Nem volt katona, de valamiféle
szigorú szabályt felnevelt magában.)
Énekesmadarak szállnak szívébe,
ahol frissen nyírt fű illatú nyár van.
A Kantár-hegyre öles léptekkel megy fel
napról napra – sosincs minden készen,
és ha mégis (így lesz) abbahagyja egyszer,
nem tűnik el, mert én végignéztem,
a mamával, ahogy megöregszenek,
s fejből fújom egész gyermekkorát.
Nem munkálkodnak itt akkora szelek,
hogy elsodorhassák az ő porát.
|
|
| grisenyka |
2024.10.29 09:59 | | 755288. |
|
| |
Szabó T. Anna: A tanulság
Egy kétéves csupa meglepetés.
Futásban bajnok, földharcban veretlen:
két markos felnőtt küzd vele, s feladja
a zoknit, tíz perc közelharc után.
Szeret köpködni, nyelvet ölteni,
hivalkodik a funkcióival,
és napokon át tűnődik azon,
hogyan lehetne megnézni az étel
útját ebédkor („A szájban sötét van” .
Egy kurjantás, és felmászik a polcra,
kuckót épít a tiszta ágyneműből
a lábtörlőre, aztán lelkesen
kezdi festeni a falat – pirosra.
Komoly tervei vannak: városok
és sínek, műhely, traktorparkoló,
málnaszörppel mossa az ablakot,
és beszórja a szőnyeget homokkal.
Ki hinné, hogy minden mindenre jó?
Ki hinné, hogy egy pillanat alatt
lehet akárki oroszlán, vonat,
és hogy a nyelv is képlékeny, és a
neveknek értelmük van („karfiol:
mert kar van benne”, és a markoló
fogat mos minden este. A világ
csupa mamából és apából áll:
a kishalat megenni nem szabad,
„mert a mamája nem találja meg” –
de ha a mamát is megeszik: rendben!
„Örülnek egymásnak”. Ez a tanulság.
Egy kisgyerek csupa meglepetés,
még azután is, hogy békésen alszik –
az ágyadból, a takarók közül
előkerül az aranytartalék:
két aszalt szilva, egy böhöm lakat,
sok összegyűrt lap, gyurma, ceruza,
egy darabokra szedett kisvasút.
A rend: a játék. A rend: ő maga.
Szürrealizmus? Hogy megöregedtünk! |
|
| grisenyka |
2024.10.27 15:41 | | 755280. |
|
| |
Márai Sándor: Ősz
az évszak, mely arra tanít, hogy
a változás is lehet gyönyörű.-'
Ne siess. –
Pihenj.
Hallod a fák zúgását?
Valamit üzennek.
Az ember megáll,
hallgatja a zúgást,
s egyszerre megérti,
hogy kár volt sietni
|
|
| grisenyka |
2024.10.26 12:46 | | 755276. |
|
| |
Szabó T. Anna: Három őszi sanzon
A tavat nézd, a felhős őszi-kék ég
alatt a meg-megborzongó vizet,
a hulló levél puha érintését
a szélborzolta fényes felszínen,
a markolászó száraz fehér ágat,
a tükörkép-gallyak mintázatát,
a hideg szélnek vetkeződő fákat,
a tusfekete törzs vad vágatát,
ahogy megszüli és kioltja egymást
az erőszak és az erotika,
és készségesen aláhullik minden
ha egyszer úgyis el kell múlnia,
ahogy az eső le-lecsap a tóra,
ahogy a felszín megint kisimul,
és éles kép jön pasztell vízióra,
és szárnyas mag száll míg a lomb lehull,
a vizet nézd hogy egy lehess a vízzel,
hogy ne tested, csak szemed által élj,
és menni tudj, ha túli hívás hív el,
hogy hunyd le, hunyj ki - szállj, ne félj! Ne félj.
2.
Kénsárga, légsárga, zöldsárga, rőtsárga,
holtsárga, késsárga, szélsárga, félsárga,
repkénytől, zöld fűtől felfűtött holtsárga,
ősz gyilkos szépsége, tél gyilkos jósága,
fénysárga, létsárga, sársárga, porsárga.
3.
Levegőt vesz, elindul,
mi várja a falon túl?
Vajon végre felindul?
Holtpontjáról kilendül?
Lépked-lépked hallgatag,
ég alatt és fák alatt,
avar várja, zörgeteg,
lejtőn sziklagörgeteg.
Tüdejébe fér az ég,
annyi csak, mi épp elég,
orrba szag és szembe kép,
izmokba a messzeség.
Lép-lép, ballag, mendegél,
énekel csak, nem beszél,
tudja, minden végetér,
s nem várja a véget: él. |
|
| Nagyika |
2024.10.23 22:13 | | 755274. |
| |
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik, mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…
Angyal vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik – mennyből az angyal.
1956, New York |
|
| Nagyika |
2024.10.21 14:52 | | 755266. |
|
| |
Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
|
|
| grisenyka |
2024.10.18 19:59 | | 755262. |
|
| |
KATÓ A MISÉN
Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,
Az a gyermek, ott Betlehemben.«
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
|
|
| grisenyka |
2024.10.08 09:44 | | 755242. |
|
| |
CSUKÁS ISTVÁN: SZERELMES VERS
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett. |
|
| mutterka |
2024.10.04 15:54 | | 755235. |
| |
Radnóti Miklós: Naptár
Október
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
1941.február 7. |
|
| grisenyka |
2024.09.28 13:30 | | 755211. |
|
| |
Shakespeare: Álmodj
Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél! |
|
| grisenyka |
2024.09.24 16:26 | | 755190. |
|
| |
Vas István: Az új Tamás
1.
És a Tizenkettő között vala egy,
Akit Tamásnak, a Kettősnek hívtanak,
És mikor azt mondta Jézus: „Ahova én megyek,
Ott legyetek ti is – tudjátok az utat”,
Így felelt: „Hová mégy, nem tudhatjuk, Uram.
Mi módon tudhatjuk, hogy az út merre van?”
És monda Jézus a Kettősnek, a szegénynek:
„Én vagyok az út, az igazság, az élet.”
És majdan, mikor a feltámadás
Után a tanítványok újra látták,
Nem volt közöttük a szegény Tamás,
Csak hallotta a test feltámadását.
És mondták akkor neki: „Mi láttuk az Urat.”
S ő felelé: „Ha kezén a szögverte sebet
Az én szemem nem maga látja,
Ha be nem bocsátom az ujjaimat
A vérező oldalába,
Ha hozzá nem érhetek,
Ha hét sebét meg nem tapintja kezem –
én nem hiszem, én nem hiszem.
És nyolc nap múlva együtt ültek tizenketten,
És közöttük Tamás, a Kettős, a hitetlen.
És a zárt ajtón Jézus belépett
És szólt hozzájuk: „Békesség tinéktek!”
És monda Tamásnak: „Hozd ide ujjadat,
Bocsásd oldalamba, érintsd meg te magad,
A szögeknek helyét szemeddel nézheted,
Elhoztam kezemet, hozd ide kezedet,
Sóvárgó kezedet mártsd meg hét sebemben,
Légy immár hívő ne légy hitetlen.”
És szólala Tamás: „Megjelentél nekem,
Te vagy az én Uram, te az én Istenem!”
„Mivel láttál engem, hiszed, hogy én vagyok:
Akik nem látnak és hisznek, azok a boldogok” –
Felelte Jézus Tamásnak.
2.
De én, új Tamás, azt mondom, boldogok, akik látnak.
És boldog vagyok én, hogy láthatok,
És elmondhatom, hogy „Feltámadott!”
Feltámadtál, sírbatett nemzetem,
A hét sebedet látta két szemem,
És kezeden a vasszögek nyomával
Megjelentél a zárt ajtókon által.
A nyűvek között megmozdult a tested,
A sziklakövet félregördítetted,
És eljött közénk a pünkösdi lélek,
S értelme lett értelmetlen igéknek.
Mert én voltam az a Kettős, hitetlen:
Az hittem, nem vagy, csak a képzeletben,
S hitetlen ujjamat sebedbe mártva
Tudom csak, mi a test feltámadása,
És szólni nem tudok, csak dadogok:
Magyar vagyok.
És köszönöm, hogy szent sebed előtt
Életem tornya összedőlt,
S kiárad bennem boldog szégyenem,
S minden szenvedve hordott kételyem
S a szenvedélyes értelem
Érvénytelen, érvénytelen.
Halottak napja. A határon át
Özönlenek idegen katonák.
Jönnek a hódítók s a gyilkosok –
Magyar vagyok.
És nem vagyok többé Kettős, csak egy,
Bizonyosság dobbantja szívemet
S értelme lett a nem-értett igéknek:
Te vagy az út, az igazság, az élet.
/1956. november 1./ |
|
| grisenyka |
2024.09.24 10:12 | | 755189. |
|
| |
Baranyi Ferenc: KÖRÖZVÉNY
Ezerkilencszázhetvenkilenc
október tizenharmadikán
fölegyenesedett a kertben
és lopva szétnézett az apám.
Az ásót földbe ütve hagyta,
mintha csupán a boltba menne,
s mivel kezén is, homlokán is
zavarta őt a munka szennye:
megmosdózott a locsolónál –
nyitva maradt nyomán a vízcsap –
s úgy lopakodott ki a kertből,
mint aki percre távozik csak.
Aztán – mikor senki se látta –
egy alacsony felhőre lépett
és nekivágott kiskabátban
a magasságos őszi égnek,
amikor rájöttünk a cselre:
már nem tudtuk követni szemmel.
Fogják meg! Ott! A földi létből
kereket old egy öregember!
|
|
| grisenyka |
2024.09.01 23:39 | | 755132. |
|
| |
Weöres Sándor: Ha nézem a világot
Ha nézem a világot
a világ visszanéz
azt mondom, összevisszaság
ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan
a semmiség ragyog
ő feleli, nézz meg jobban
a valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség
sok átsuhanó tünemény
ő feleli, nézz a tükörbe
amit ott látsz, az vagyok én. |
|
| grisenyka |
2024.08.24 18:58 | | 755113. |
|
| |
Nemes Nagy Ágnes: Alázat
17
jan
Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
fejemre a perc lágy, szirupos árja,
a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
magányom mégis csonthéjába zárja.
Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.
De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
– csak már az emlék és valami vágy
fogyó türelmem alján felderengtek.
S mig ülök, hűs hajnali ágyamon,
s mint szemem alját kék lepi a házat,
belenyugodni lassan, bágyadón,
majd megtanít a virradó alázat.
|
|
| grisenyka |
2024.07.04 23:00 | | 754938. |
|
| |
Nemes Nagy Ágnes: Július 1
Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,
szívem helyén – ahogy szokás – virág.
– Még most az egyszer mindent megbocsátok,
de ezután már javulj meg, világ! |
|
| cviki57 |
2024.06.17 16:03 | | 754875. |
| |
Grisenyka kedves!
Nagyon köszönöm! Utat nyitottál számomra Orbán Ottóhoz!
https://www.youtube.com/watch?v=vLvf7E8lNtI
Orbán Ottó: A magyar népdalhoz
Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,
de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet,
dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:
katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.
Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.
Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:
gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki lepra.
Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,
benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,
s nincs múlt, jelen, sem jövendő
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében. |
|
| grisenyka |
2024.06.17 12:57 | | 754874. |
|
| |
Orbán Ottó: Édes hazám
– reformkori költemény
–
Elegem van belőled, édes hazám,
Abból, hogy a magad hozta törvényeken lépdelsz át lazán,
Mert hited szerint akkor borul virágba a jobb rend,
Ha kellőképpen rugalmas a jogrend.
A fuldoklót a vízből partra mented,
De vízben hagyod saját parlamented,
Hogy megírhassa róla minden firkász:
Nem más ez, csak ócska ingyen cirkusz.
Izzadva tanulod a demokráciát…
Azért, hogy mentegesd a múlt sok náciját?
Jelképként tiltod a nyilaskeresztet,
De a pöcegödröt magadra ereszted,
Ha eltűröd a nyelvhasználatot,
Mely emberben találja föl a vágóállatot.
És mit mondjunk a vadkan agyara magyarkodásról?
Talán azt, hogy ha nem csíped, öcsi, telepedj le máshol?
Bizakodsz, hazám?, hogy majd a jövő?, hogy megúszod sértetlenül?
Hogy a reklámnak szánt hazudozás nem rohaszt meg belül?
Avathatsz csapatzászlót, utat, hidat, diszkót,
Ha korpa közé keveredsz, megesznek a disznók.
Nézz a tükörbe! Mit látsz? Ez a korcs te lennél?
Forradalmaid jobb sorsra szántak ennél.
Hadd lássalak, mint Bartók, szépnek, gyönyörűnek,
Sárból újjá születni, jobbik magadhoz hűnek. |
|
| grisenyka |
2024.06.10 18:56 | | 754843. |
|
| |
Szabó Lőrinc: Szövetség
Ágaink egybecsavarodtak,
gyökereink összefogóztak,
árnyunkba utasok heveredtek,
lombunkból madarak szárnyrakeltek, –
magunknak mi már megmaradjunk,
másnak, egymásnak annyit adtunk,
annyit kinlódtunk és mulattunk,
hogy vígak, búsak, rosszak és jók,
lettünk egy kicsit már hasonlók.
Mikor a sors összeültetett,
csemeték voltunk még, gyerekek,
fiatal társak, szövetkezők,
rosszabbak elől menekülők,
játszottunk tündéri fuvolákkal,
haragos, fekete trombitákkal,
nem törődve senki fiával:
elszakadók és összehajlók,
valami titokban hasonlók.
Aztán nőttünk – Védett az isten,
nincs fejsze, amely leterítsen,
jöttek ránk fénylő fegyverekkel,
mi álltunk hallgató sebekkel,
s ki ellenünk tört, keze fonnyadt,
szúrós tűzben csontja megolvadt,
háza bedőlt, szeme kisorvadt, –
s mi álltunk, két fa, virágba bomló,
elrendelt csodához hasonló.
S ez biztat, ez, az érthetetlen.
Mesében állunk, csoda-kertben, –
s ha mese, a fának is lehet szive,
zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite,
mint a harangok, ha vasárnap
Kálvin lelkével nekiszállnak
az illatos, napos határnak:
jövőt zeng két hang, muzsikáló,
szétlüktetve egybefonódó.
Kétszer-egy sors az isten előtt,
szövetség nem lehet más se különb:
hogy én mi vagyok, nem tudom,
csak azt, hogy benned bizhatom:
bármennyit sírtál, hadakoztál,
jönne uj vihar, rámhajolnál,
magad ellen is átkarolnál:
egymásra fájva rászorulók,
lettünk mindenkihez hasonlók.
Két fa, együtt, testvéri lombban,
egyek vagyunk sok fájdalomban,
örömökben és kényszerekben,
máskép tán élni is lehetetlen:
magunknak hát már megmaradjunk,
gyökereinkről ne szaladjunk,
tavaszban, őszben gyarapodjunk,
legyünk hívők, bátrak, kitartók:
az örök reményhez hasonlók.
Piros Ildikó előadásában - remek a videó is |
|
| grisenyka |
2024.05.30 10:36 | | 754728. |
|
| |
Szálinger Balázs: Semmi sincsen, mi
Semmi sincsen, mi ne lett volna már egyszer,
Csak mindíg újabb betyárokkal verekszel,
Édes állam, s ahova el nem érsz,
Ott más a szív, a fegyver és az ész.
Magasra nőttél, harcolsz villámmal, jéggel,
Vándormadár jön, ágaid veri széjjel,
S a gyökered jó ember sose látta:
Leér az éjszakás rablóvilágba.
Semmi sincsen, mi ne lett volna már egyszer,
Mindíg kizöldülsz, és mindíg megbetegszel.
De állsz, s míg állsz s törzsed vastagodik:
Ereidben álmodunk valamit
|
|
|
|
|
