|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Friss fórum:
|
|
|
|
A hét kérdése:
Jelentkezz be a heti kérdéshez!
|
|
|
|
Legolvasottabbak:
|
|
|
Szívből szóló versek
Hirdetés
| grisenyka |
2025.04.25 09:55 | | 756335. |
| |
VÁRNAI ZSENI: CSODÁK CSODÁJA
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint amilyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érzem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés...tavasz! |
|
| grisenyka |
2025.04.22 08:11 | | 756323. |
|
| |
TÓTH ÁRPÁD: ÁPRILISI CAPRICCIO
Az útszél: csupa pitypang,
A bokrok: csupa füttyhang.
Rigó fuvoláz; rája tíz
Zugból is felcsivog a csíz.
Hallgatja még a rest éj
Félálmában a kastély,
Emelve tornyát álmatag,
Mint nyújtózó kart, bár a nap
Elönti friss arannyal.
A parkban - rőt aranyhal -
Kövér úr sétál lebegő
Hassal az édes levegő
Árjában, sportruhája
Most szelídség csuhája,
Mert még nem kezdi üzletét,
És tőzsdetippektől setét
Agyában a mohóság
Helyett valami jóság
Zsendül, mint egy kis korai
Tavaszi virág szirmai,
Melyek, sajnos, lehullnak,
Ha majd e drága úrnak
Súlya alatt új és remek
Autója bőgve megremeg...
Ó, áprilisi út-szél,
Tréfás, arcomba fútt szél,
Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,
Ó, csermelyhangu csízek,
Illatos, édes ízek,
De jó most elfeledni, hogy
Az élet rút és vad dolog,
Hogy itt, amennyi arc van,
Megannyi csúnya harc van,
S hogy botrány lenne, ajajaj,
Micsoda cifra, szörnyü baj,
Ha most, annak jeléül,
Hogy tavasszal megbékül
Szegénység, bánat, szenvedés,
Belépnék e szép kertbe, és
- Áprilisi merénylő -
A hájas úrnak fénylő
Búbjára rábökném szelíd
Öklöm vidám barackjait. |
|
| grisenyka |
2025.04.16 13:31 | | 756283. |
|
| |
Kányádi Sándor: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra |
|
| grisenyka |
2025.04.12 19:47 | | 756250. |
|
| |
ACQUELINE E. VAN DER WAALS: BÚCSÚZÁS
Megállni percre tűnő lét felett,
Mint víztükör előtt, mely szüntelen
Hullámokat vet s képre képeket,
Mi szétfoszol előbb, mint megjelen.
Formát figyelni nyugtalan vizen,
Mely színben és vonalban összefoly
S megsemmisül a napnak fényiben,
Mivel önálló lénye nincs sehol.
S távozni úgy, hogy semmisem marad,
Csak puszta dolgok, bírni mit hivénk
- Ránc mind csupán, ruhánkhoz mely tapad
S valóságban még egy se volt miénk;
De, mit magunk szerzénk, gond, fájdalom
S keserv: ez is mind nyomtalan tűn el,
A multaké... közük nincs senkivel.
Egy percre rengő víztükör előtt
Megállni s nézni zagyva képeket,
- Egy-két vonás miénk volt még előbb! -
S az ember csendesen ellépeget. |
|
| Nagyika |
2025.04.11 12:20 | | 756243. |
| |
Hegedűs Géza: Magyar költészet
A szót kimondani Petőfitől tanultam,
Arany adott erőt merengni múltakon,
az álmokból Ady ébresztett ifjú-múltban,
s József Attila volt az agitátorom.
Mint őrző szellemek nem hagytak el sosem,
dobált akárhová a sokkalandú élet,
köröttem álltak ők és jöttek énvelem,
mint bölcs tanácsadók és hűséges kíséret:
Balassi biztatott vészekben vígan élni,
vidám lányok közé Csokonai visz el,
Batsányi szól, mikor kell nagy tettekre nézni,
pátoszra bátorít Berzsenyi Dániel,
és Vörösmartyé a szín, a látomás,
olykor Babits segít látványra szót találni,
itt jár velem Juhász, Tóth Árpád, s annyi más,
játékra ingerel mind újra Kosztolányi …
S kik itt voltak velem: mióta már nem élnek
beléptek ők is a kísérők nagy sorába;
mint egykor igazán, könyvéből lép elébem,
s leül szemközt velem Radnóti mostanában,
máskor meg estetájt Szabó Lőrinc keres fel,
haja, mint hajdanán, a homlokába hull…
Elmúlt évszázadok s elmúlt baráti estek
kérdéseimre már nem múló válaszul
együtt zendítik a költészet kórusát,
a versbezendülő magyar szavak varázsát,
emléket és tudást sző bennem át meg át,
tágítva értelem és érzelem határát.
Formálta lelkemet eszmélődésem óta,
szavamnak ő adott formát és dallamot,
tévelygő léptemet rossz ösvényektől óvta,
és szólni késztetett, ahol más hallgatott. |
|
| grisenyka |
2025.04.10 13:38 | | 756234. |
|
| |
Ady Endre: HÍVEN SOHASE SZERETTEM
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
Ha esküdtem s majd meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam.
Ha akartam, ha igértem,
Gonosz voltam tervben, vérben.
Ha öleltem, ha csókoltam,
Borús komédiás voltam.
Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.
Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mit se hittem.
Ha tébolyban elájultam,
Új nőben ébredtem, újban.
Ha od'adtam testem, lelkem,
Kerestem és mit se leltem.
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
|
|
| padat |
2025.03.18 06:55 | | 756106. |
| |
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők
Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból. |
|
| grisenyka |
2025.03.14 23:21 | | 756091. |
|
| |
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HALOTTI BESZÉD
Avensis emlékére
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére és futott, telefonált
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.
Latinovits Zoltán előadásában |
|
| Nagyika |
2025.03.14 21:18 | | 756089. |
|
| |
Szabó Magda: Hinni
Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem. |
|
| Nagyika |
2025.03.10 12:12 | | 756047. |
|
| |
Juhász Gyula: Szikratávirat
Testvérek! Emberek!
Közös veszélyben fogjatok kezet!
Bajtársak! Szenvedők!
Boruljatok le a Jóság előtt!
Bukottak! Győztesek!
Az Igazságban egyesüljetek!
Hívők! Kételkedők!
Az Ember vérzik: Szeressétek őt!
Harcosok! Álmodók!
Mindnyájatokban egy bús szív dobog!
Testvérek! Emberek!
Ne öljetek már! Ölelkezzetek!
|
|
| grisenyka |
2025.02.11 18:32 | | 755834. |
|
| |
KÁNYÁDI SÁNDOR: FEBRUÁR HÓNAPJA
Február hónapja
azért olyan kurta,
fogyatékján már a
kolbász meg a hurka.
Márpedig a télnek,
azt mindenki tudja,
nemcsak kívül, bévül
is kell a jó bunda.
Addig tart tehát, míg
akad a padláson,
minek jó étvággyal
a nyakára hágjon.
De ha már se gömböc,
se kolbász, se hurka,
február hónapja
magát összehúzza.
Mintsem hogy tengődjék
spenóton, salátán,
inkább egy-két nappal
hamarabb odébbáll.
Fölül az utolsó
ródlira, szánkóra,
nehogy még a hó is
kifogyjon alóla. |
|
| grisenyka |
2025.02.11 17:41 | | 755833. |
|
| |
ORAVECZ IMRE: ÖTVEN UTÁN
Voltál gyermek,
tartottál kezedben fürjfiókát,
lépkedtél mezítláb a föld puha hátán,
szedtél szarkalábat marokveréskor,
gereblyéztél illatos sarjúszénát,
ettél árpával érő körtét csépléskor,
találkoztál elégedett, derűs öregekkel,
használtad eszközeiket, szerszámaikat,
kaptál morzsákat egy épebb világból,
láttál megsemmisülni egy kultúrát,
ismeretekre tettél szert,
idegen nyelveket sajátítottál el,
gondolatrendszereket tanulmányoztál,
remekműveket olvastál,
láttad Ilust lánykorában,
voltál szerelmes,
öleltél női testet,
habzsoltál gyönyört,
nemzettél gyereket,
elhagytak és elhagytál,
mindent komolyan vettél,
egyszer meg akartad ölni magad,
játszottál a tűzzel,
voltál beteg és egészséges,
voltál életveszélyben,
szeretted az igazságot,
gyűlölted a hazugságot,
nem alkudtál meg,
a magad útját jártad,
kitartottál amellett, amiben hittél,
nem loptál, nem csaltál,
megdolgoztál a betevő falatért,
került fedél a fejed fölé,
feküdtél puha, vetett ágyban,
felnevelted a fiadat,
segítettél másokon,
írtál három jó verset,
díjakat kaptál,
nyilvánosan megdicsértek,
többször inadba szállt a bátorságod, és elfutottál a hazából,
laktál Londonban, Berlinben, Chicagóban, Kaliforniában,
táboroztál a sivatagban,
mázas indián cserépre bukkantál Arizonában,
megcsodáltad a lemenő Napot a Hawaii-szigeteken,
egyszer a Tarna partján megérintetted egy szitakötő kék szárnyát,
hallgattál esti tücsökciripelést,
gyönyörködtél a csillagos nyári égben,
illata alapján egy minnesotai erdőben éjjel tölgyfát találtál,
voltak álmaid,
voltak barátaid,
akartál valamit,
volt részed jóban, rosszban,
éreztél örömöt, fájdalmat,
megtapasztaltad az emberi állhatatlanságot,
eltemetted anyádat, apádat,
a halált kivéve minden megesett már veled –
éltél, mit akarsz még?
menj el néha Dregolyba, Dolyinába, Darnóba,
ülj ki sűrűn a teraszra,
és örülj az alkonyi fénynek,
mely sárgán elömlik pázsitodon. |
|
| grisenyka |
2025.02.03 14:54 | | 755766. |
|
| |
Varró Dániel: FEBRUÁR
Esők szaladnak piszkafa-lábon,
most tiszta az égbolt, most havazgat,
a hónapvégi maszkabálon
a tél beöltözik tavasznak.
Felébred a medve kócos orral,
szemében álmok zöld csipája,
kinéz a barlangból, és ó, jaj,
bajszát a napfény megcibálja. |
|
| grisenyka |
2025.02.03 14:47 | | 755765. |
|
| |
Tar Sándor: Menetelünk
csak menetelünk lépdelünk
sokan csak menetelünk
lelkesen kipirulva menetelünk
menetelünk sötétben fényben hittel áldozva
aztán valami buta hír röppen
az elején állítólag már nem megy senki |
|
| grisenyka |
2025.02.03 14:46 | | 755764. |
|
| |
Tar Sándor: Meditáció
Lépcsők fel, le.
A sors metszéspontjában fehéren, hívogatóan lebeg eléd
vakító dicsfényével az ablakkeret,
mint négyszögletes glória a mélybeugrón.
Lépcsők fel, le.
Lépcsők fel,
aztán le.
Fényesre fogdosott, átkozott korlátaink.
|
|
| grisenyka |
2025.01.18 17:24 | | 755646. |
|
| |
Kányádi Sándor: Ez a tél
Ez a tél, nem is tél,
a hó csak pilinkél.
Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.
Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.
Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.
Lám tegnap hullatott
valami keveset.
Reggelre szétrúgták
azt is a verebek."
|
|
| Nagyika |
2025.01.10 16:46 | | 755591. |
|
| |
Várnai Zseni: Mi legyek még?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, alma gömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg vajas kenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe kint,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
- Aludjatok el itt a keblemen.
|
|
| grisenyka |
2025.01.05 13:35 | | 755572. |
|
| |
Csukás István: Januári hó hull
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!
Áhítattal figyelem, mint jó kolléga,
s igazán csak egy kicsit vagyok irigy.
A rigó menekülő csillagokat ír,
zaklatott ritmusa kihagyó szívverés,
a macska talpa sötéten pontozza
a sorvégeket, pont, pont, pont, lehet tűnődni,
lehet borzongani, hogy semmi se változott,
s hogy erről sohasem a vers tehet.
De bosszúsan eltörli e sorokat az ég,
belepi hóval, s rábólint a bennünk
lapító, mi is? Talán a remény,
vagyis az az összevissza fércelt szövevény,
hogy mindenáron élni akarunk,
ha lehet, persze büszkén, önérzetesen,
ha nem, hát valahogy, s mohón
várjuk-olvassuk a biztatást, íme,
szánkó siklik gyerek-fenék alatt,
muzsika szól: vidám kacagás,
röpítik hegyen-völgyön a kottavonalak,
ez igen, ez szép, e végtelenbe-utazás!
Meg is állhatunk e derűs képnél,
de hull a hó s belepi puhán ezt is,
kell a hely, mert még sok az írnivaló,
el lehet merengeni ezen is, de már
nem bírom tovább, viszket bennem a költő,
öltözöm és sétálok egy verssorra valót!
|
|
| Nagyika |
2024.12.31 23:26 | | 755544. |
|
| |
Reményik Sándor: Amit az élettől akarok
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok.
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez - mit az élettől akarok.
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez - mit az élettől akarok.
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez - mit az élettől akarok.
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez - mit az élettől akarok.
|
|
| grisenyka |
2024.12.31 17:28 | | 755543. |
|
| |
Kányádi Sándor: BALLAG MÁR
Ballag már az esztendő,
Vissza-visszanézve,
Nyomában az öccse jő,
Vígan fütyörészve.
Beéri az öreget
S válláról a terhet
Legényesen leveszi,
Pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő. |
|
| grisenyka |
2024.12.24 16:19 | | 755508. |
|
| |
Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
Fehér föld, szürke ég,
a láthatáron
narancsszín fények
égtek hűvösen.
Pár varjú szállt
fejem felett kerengve
s el nem repültek volna
űzve sem.
Csak álltam szürkén,
szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém:
karácsony,
mint koldus kézbe
illatos kalács.
Csodáltam.
És a számon
hála buggyant,
nem láttam többet
kósza varjakat:
olyan szelíd volt,
mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt,
mint a nyári nap.
|
|
| grisenyka |
2024.12.22 19:12 | | 755501. |
|
| |
Szabó Lőrinc: Csak az imént
Csak az imént, csak az imént még
úgy kellett az öröm, a szépség!
oly mohó voltál! nyugtalan!
A sok is kevés: lázadoztál:
mindent szerettél volna… S most már
az is alig kell, ami van.
Csak az imént… Minthogyha tegnap
lett volna… Óh, egyetlenegy nap
és mennyi minden vele hal!
Ébredését még szinte látom
és már itt az este, barátom:
egy napig voltam fiatal!
Be gyors nap volt! Másnak is ily gyors?
Vagy csak enyém e különös sors?
Öregszem és fáradt vagyok.
Kezd fanyar lenni, ami édes,
az idő szép lassan kivégez
s nemsoká mindent itt hagyok.
És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni, –
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek. |
|
| grisenyka |
2024.12.20 12:52 | | 755499. |
|
| |
Kiss Judit Ágnes: Szó
Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még , ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mély repül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül.
Míg annyi jóval tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj, tövisnek bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt. |
|
| Nagyika |
2024.12.15 20:08 | | 755478. |
|
| |
József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép.
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek! |
|
| grisenyka |
2024.12.11 22:39 | | 755474. |
|
| |
Baranyi Ferenc: BOLHÁBÓL ELEFÁNT?
„Akik Ady Endrét az öröklétben sértegetik, nem
szent merénylők, csak a tűrhetetlen nagyság el-
len fenekedők. Labancnak is rosszak.”
(Nagy László)
Ha perc-emberke
öröklétűbe mar:
köhög a bolha – mondja a magyar.
S mikor köhögni kezd a bolha:
elhiszi, hogy ormány az orra.
Úgy véli: reng a föld, ha ugrál,
s agyardöfést hitet,
ha csíp, ha szurkál.
Amikor a bolhák köhögnek:
borotvapenge vágná ki a tölgyet,
parajlevél napot takarna,
s veréb az őzgidára
sasként lecsapna.
S ha bolhák századokba szúrnak:
kilyuggatják a múltat,
s szita-szita péntek:
rostán peregnek át
hajdani események.
Máris harsogja milliónyi száj:
az Alpokon
bolhaháton kelt át Hannibál.
Köhög a bolha – s csípve, szúrva mar,
de fullánkból
még sosem lett agyar.
(Köszönöm Cvikinek a kötetet - tényleg érdemes olvasgatni)
|
|
| grisenyka |
2024.12.11 16:43 | | 755472. |
|
| |
BARANYI FERENC: TUDOD-E, MIT TESZEL?
Tudod-e, mit teszel?
Mikor csalóra adod a voksod:
tudod-e, mit teszel?
Mikor a karvalyt hattyúnak mondod:
tudod-e mit teszel?
Mikor sugárként hódolsz a ködnek:
tudod-e mit teszel?
Mikor nem sírsz, ha másokat ölnek:
tudod-e mit teszel?
Mikor gyáván vagy színlelve tapsolsz:
tudod-e mit teszel?
Mikor botlás csak, hogy igazat szólsz:
tudod-e mit teszel?
Mikor mosolygod csak, ami sanda:
tudod-e mit teszel?
Mikor süketvak vagy készakarva:
tudod-e mit teszel?
Mikor nem hallod kételyedet meg
s nem nézed azt, mi kínos szemednek:
tudod-e mit teszel?
Ha tudod – sírig élj megvetésben.
Ha nem – megbocsát Isten.
De én nem. |
|
| grisenyka |
2024.12.11 15:47 | | 755471. |
|
| |
Fodor Ákos: Egy Pilinszky-dallam
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
— nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban. |
|
|
|
|
