1/ A föllebbenő függöny már egy bevégzett tragédiát tár föl. X a sors összegomolyodott szálait gombolyítja. Meglátja igazi arcát, és elrémül. Maga köré burkolja a mindig jobban összeszoruló kötelet, lépésről lépésre halad a nyomozásban, s végül rájön, hogy a vad, amelyet üldöz, saját maga. Önmagának a foglya. A múltjában lakozó titokzatosság veri földre.

2/ A márványarcú X, aki fehér, mint a hó, s hideg, mint a jég, ma egészen modernül ható, s világos és éppen az egyszerűségében megrendítő tragikuma, mely nem a környezetéből, sem az istenek akaratából fejlődik ki, lebilincsel. Ez a leány magában hordozza az örök Fátumot, vergődik gondjainak, erkölcsi feladatainak súlya alatt, s elbukik a saját akarata folytán.

Kinek mely műveire emlékeztetnek az alábbi kritikák?