Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy amint következnek. A hajós életéből következnek itt történetek, amelyeket fiatal nők és ifjak itt-ott tán hitetlenkedve olvasnak. A szokott, triviális történet.

Mátraszentanna kicsi hegyi község. Nagyon erős hideg volt, és ami ritkábban esik meg, a hideg mellett akkora köd támadt, hogy alig lehetett látni valamit. A tábornok délelőtt sokáig elmaradt a présház pincéjében. A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában. Ahogy kihajolt a csúcsíves ablakon - majdnem egy magasságban volt a tornyokkal. - A halálnak van humorérzéke. Hé, kormányos! Rágyújtani szabad?

A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak:
- Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Össze akarom állítani életem aktáit. Az ügyről, aránylag nem sokan szereztek tudomást. A vonaton még nem volt semmi baj. Borzalom és végzet minden korokban leselkedtek ránk. Nem akarom részletesen elmesélni, mi késztetett arra, hogy szász hazámat fiatalon elhagyjam, és 18-ban Amerikába menjek szerencsét próbálni. Pénteken, június 12-én már reggel hatkor felébredtem. Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébe elzárni. Aznap szó sem lehetett a délutáni sétáról.

Tedd világossá ezt a történetet egy záró mondattal! (És indokold is meg a választásodat!)