Saját kozmoszt hozok létre.
Szellemem egy forgó égitest talajának része,
Gyönyörű növények nyári állapotukban léteznek.
Elmém egy zengő masinatömeg.

Az éjszaka világai ittasan, ám vidáman
botorkálnak azon, akár a ház egy részében
szentjánosbogarak szeretnék egymást.
Fekete vallásom egy gyors sodrású folyó.

Jár az égitest, mint kimerült központ elalvás előtt
Megállás előtt azonban leesik,
Akárcsak egy elménkből kieső költemény részei.

Ha majd égitestek és kozmoszok már nem lesznek,
Hideg világosságot adnak a végtelennek,
És akkor világít majd a legjobban szomorú égitestem.

A fenti csillagászati elmélkedésről két személynek kell eszedbe jutnia. Kiknek, és miért?