Oly korban éltem én e földön..., amikor a leányokat – ha nem volt megfelelő vagyonuk, hozományuk a házassághoz – apácának vagy prostituáltnak adták. Na mindegy, azért megszülettem egy nagyon rendes és jó nagy családba, úgy is hívtak bennünket eredetileg, hogy Jósegítség. Két fiú- és három leánytestvérem volt, apukám pedig a zenében meg a kereskedésben volt jártas, de nagyon. Ő viszont azt akarta, hogy én inkább orvosféle legyek, biztos húzta a csúz... Énnekem meg ehhez nem fűlött a fogam, tandíjra való se futotta mindig, így hát szép csendben átpártoltam másra. Az volt az én igazi világom. Annyira, hogy tanítottam is, katedrát kaptam egyszerre három tantárgyra is. Nehogy politizálással vádoljatok, de először egy olyan egyetemen tanítottam, ami viszont nekem nem adott diplomát. Jó, mi? Attól még lehettem rendes ember, nem? Közben pedig kutattam, újítottam, kísérletezgettem, és bizony, sikerrel. Konstruáltam ezt-azt, amit a mai napig használnak a népek, meg is éltem belőle. Nem voltam túlzottan földhözragadt gondolkodású, de jól láttam a földviszonyokat, lett is négy holdam kapásból, meg is elégedtem annyival. Szerelmem egy "prostituált" volt, Lábas Marcsa (ford.), nem volt ő valódi rosszlány, sőt, gyönyörű szép, fiatal volt, gyermekeimet is ő szülte, mindhármat, szépen éldegéltünk – titokban, "vadházasokként" – de ezért senki nem bántott. Salétromos, vizes kis házacskában laktunk a Szent György utcában, aztán ennek is vége szakadt, mert nem bírtam befogni a számat – eléggé. Előzetesbe kerültem, persze azért nem túl durván. Nem jó pedig az urakkal, hatalmasokkal ujjat húzni, így aztán lett is egy elég kellemetlen politikai ügyem. A tárgyalást maga Orbán vezette, és habár tudta, hogy igazam van, megpróbált rábeszélni, hogy még csak ne is mormogjak, amit mondtam, felejtsem el. Hát jó, hülye azért nem vagyok, egyszer élünk, legyen, ahogy kéri. Mit is mondhatnék magamról még úgy, hogy ne tűnjék kérkedésnek, vagy nagyon kiadnám magam. Szerettem a jó falatokat, mértékkel, a borocskát is, de – talán az alapanyag miatt - a máglyarakás azonban nem volt sosem az ínyemre való, nem bírta a gyomrom meg a bőröm. Van, aki szereti, én nem. Egy jó spagetti, az bármikor. Na, mi van még. Könyvet is írtam, de nem mondhatnám, hogy sikerkönyv lett volna, mi több, a politika be is tiltotta. Végül jól jöttem ki a dolgokból, a salétromos kis belvárosi házikó helyett kaptam egy gyönyörű villát nagy kerttel a várostól mindössze három kilométerre. Jól elzavartak, mi? A baj csak az volt, hogy – akkor még nem létezett "lábperec" meg nyomkövető – titkosügynökök hada figyelte minden lépésemet, pedig nem is mentem sehova. Ez kicsit zsenírozott. Drága kislányom, aki a fentiekben említett vagyon híján pártában maradt, hűségesen segített, az utcánk végében lévő épületbe költözött, küldött borocskát, szilvát, leveleket, nagynéha átugrott hozzám, vele kijátszottuk a figyelő szemeket. Sajnos komolyan vette az elzárkózást, a hideg kövön aludt, tüdőgyulladás és halál lett a vége, szegénykém. Az én társadalomra való veszélyességemet annyira komolyan vették, hogy amikor vesebajos lettem, nem mehettem be a városba kezeltetni magam. Nem csoda, hogy így aztán hamar elkapartak. Akik szerettek, emeltek volna nekem egy síremléket, persze nem engedték. Aztán persze lett - gyönyörű -, de nekem már mindegy. Ami még egy kicsit rosszul esik most is, hogy Magyarországon nem túlzottan becsülnek, persze sejtem, miért. Ide tán még ma sem jutott el a hír, hogy nem vagyok azért annyira veszélyes….. Ennek tudom be, hogy mindössze egy vidéki város ipari parkjában és két kis településen van utcácska elnevezve rólam (pontosabban egy utcácska és egy köz), a fővárosban semmi. Persze nem baj, de azért... mégis... csak rosszulesik.

Kiről szól az "életrajz"? (3 pont)
Hol élt, és hol halt meg? (két település neve) (2 pont)
Hol van (mely épületben) végső nyughelye? (1 pont)
Említs meg legalább egy könyvet, ami róla és leányáról szól. (3 pont)
Ki volt "Lábas Marcsa"? (1 pont)