Történt egyszer, hogy Meseországban sétálgattam, amikor egy torz törpe ugrott elém a semmiből, és követelte, hogy változtassak útirányt. Makacs ember lévén -fittyet hányva a lényre- kitartóan meneteltem célom, egy omladozó vár felé. Éppen egy csodás kert mellett vitt az utam, amikor civakodás hangjait hallottam. Bekukucskáltam a bokrok közt a kertbe, és néhány játszadozó gyermeket pillantottam meg. Nem időzhettem sokat, így folytattam utamat, melyet hamarosan egy ökrösszekér keresztezett. Rakománya csibékből állt, melyek fenekén még ott volt a tojáshéj. Nem morfondírozhattam a látottakon, mert időm fogytán volt. Haladtam hát tovább, és igen meglepődtem, mert ismét veszekedés hangjai ütötték meg fülemet. Egy módos úr kiabált egy szegénnyel, aki próbálta védeni magát. Innen hát a hangzavar! Szaporán szedtem a lábamat, és már a vár közelében jártam, amikor ismét nagy zsivaj fogadott. Az volt ám a piac! Gondoltam, dolgom végeztével be is vásárolok. Ám ami a várban fogadott, feledtette velem a tervemet. Egy föld alatti temetőben vitt tovább utam, melynek mélyén világító koponyákra leltem, kik így próbáltak kommunikálni velem. Inamba szállt a bátorságom, így ott hagytam csapot-papot, és öt perc múlva már a várfalakon kívül voltam, igyekezvén hazafelé. Meg sem álltam volna hazáig, de most meg egy szörnyű némber állta utamat. Olyan vasorrot nem láttam még azelőtt! Csalogatott fura alapokon álló - vagyis inkább forgó - kunyhójába, de én se ettem meszet! Otthagyva banyát s tanyát, kelet felé vettem az irányt. Végül már csak egy hatalmas kapura emlékszem, melyen átjutva fel is ébredtem álmomból.

Később rájöttem, hogy nem volt alaptalan ez az álom. Már láttam vagy hallottam ezt a sztorit valahol. A címe és a szerző nem jut eszembe. Ha tudod, kérlek, írd meg!