|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Friss fórum:
|
|
|
|
A hét kérdése:
Jelentkezz be a heti kérdéshez!
|
|
|
|
Legolvasottabbak:
|
|
|
Szívből szóló versek
Hirdetés
| mutterka |
2021.01.18 18:15 | | 745965. |
| |
Ady Endre: Boldog Új évet
Ezuttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.
Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én
Gyönyörködve,
Óh én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.
|
|
| grisenyka |
2021.01.12 05:15 | | 745911. |
| |
Pilinszky János: Ne félj
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
|
|
| grisenyka |
2021.01.12 05:06 | | 745910. |
|
| |
Weöres Sándor: Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én. |
|
| grisenyka |
2020.11.15 23:42 | | 745394. |
|
| |
Áprily Lajos: Kérés az öregséghez
Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.
Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.
A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.
Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.
Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.
Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,
a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen. |
|
| titok111 |
2020.10.24 21:08 | | 745244. |
| |
most írtam:
ÉRDEKSZERELEM
Ha trombitálok, ajkaidat köszörülve te velem hegedülsz,
Ha mondom ülsz, te mindig lecsücsülsz,
Ha messzire megyek, te mindig velem futsz,
Legyen köd, hideg vagy csak legyél te úgy,
Olyan elhanyagoltan, elfeledve, magadra hagyva,
Szinte semmi jót se kapva, piszkosan, árván,
A sárban túrva, a fűben megbújva,
Egyetlen kis naivaként csak a kis piros labdádat előhozva,
Mint egy cirkuszi különszámként nekem bemutatkozva,
Kergetni, hajtani, elfogni, megharapni, visszahozni,
Letenni, várni, csak várni, csak várni,
Hogy újra rúgjam, és aztán a legboldogabb embereket is
Lealázó szaladásoddal újra, meg újra
Elkapni azt a kis piros labdád, azt a jó játékot,
Amit annyira nem is szeretsz, de a gazdi kedvéért
Mégis mindennap előveszed, és ha elővetted,
Hát kergeted, mert sok minden hiányzik a te kis életedben,
Hiányzik a bárány, a sok kergetni való ármány, a futás, a szaladás,
A kergetés és legfőképp: az az édes ölelés, amikor a gazdi felemel,
Kiemel, s néha-néha ringat s lógat Tégedet,
Amikor mellém fekszel kis buksikám,
S karomon pihen meg a kis orcád,
És amikor elszendergel énmellettem,
Felhorkanó kis levegővételeidben,
Belerezeg a fülem, ahogy hallom,
Milyen mélyen alszol mellettem.
S ahogy álmodban vétlen hozzád érek,
Hogy tudd és érezd, TE vagy a legszebb kutyika nékem!
Hajnalban mindig megutállak téged,
Mert felkeltel, hogy most már menned kéne.
De reggel minden rendben,
Mert a rókát ma is elűzted!
2020.10.24.19:18
|
|
| tark |
2020.07.20 10:08 | | 744493. |
| |
Annyira boldog lehetek, vagyok, az én drága kislányom érti, éli az alábbi verseket...
Köszönöm, kedves Edit, kedves Piroska!  |
|
| grisenyka |
2020.07.20 08:54 | | 744491. |
|
| |
Szabó T. Anna
Ott ahol élsz, ott láss csodát.
Egy cefreszagú almafát.
Vadmurok ernyőjén a foltot.
Egy piros falat, mikor boldog.
Hullott szilvákat, pocsolyákat.
Ahogy a vad nyár mindent áthat.
A napunk úgyis lemegy egyszer.
De addig: fogd, és ne ereszd el. |
|
| littlered |
2020.05.03 21:22 | | 743870. |
| |
Várnai Zseni: Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám… |
|
| hata |
2020.05.03 20:41 | | 743867. |
| |
Juhász Gyula: Édesanyám (részlet)
Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja
A martíromság büszke pálmaágát,
Ha ünnepelnek s megszeret az élet,
Míg a nem ismert mámor üdve jár át:
Fölvillanó szemekkel én csupán csak
Téged kereslek, szenvedő madonna,
Bús özvegységnek áldott hordozója,
Anyám, fölnézek a te homlokodra,
Hol a dicsőség koszorúja helyett
Nehéz robotnak ráncait találom,
És fölteszem rá büszke áhítattal
Ujjongó dallal minden szál virágom!
|
|
| grisenyka |
2020.05.03 20:31 | | 743866. |
|
| |
WEÖRES SÁNDOR: ANYÁMNAK
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,
benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,
én s nem -én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
Álmom öbleidbe ujra
visszatér -
álmom öbleidbe ujra
visszatér!
Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya.
Énekem, ládd, néked áldoz,
félve lép.
Hajad: Pallas bronz-sisakja,
színe ép,
csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.
Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya.
A kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.
Így tűnődtem: «Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?
Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
mért nem tett a hóba inkább
engemet!»
A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem ujra
rád-talált,
férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.
Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...
Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.
Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd. |
|
| tark |
2020.05.01 22:32 | | 743823. |
|
| |
Kányádi Sándor: Májusi szellő
Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen. |
|
| grisenyka |
2020.05.01 21:30 | | 743822. |
|
| |
Áprily Lajos: Május muzsikája
1
Langyos eső suhog a lombokon.
A vadgerlék szavaló-kórusa
átbúg a suhogáson. Figyelem:
milyen meleg és milyen monoton.
Öreg vagyok s csúfolkodnak velem.
Azt búgják: Tavasz, tavasz, szerelem.
2
Ragyog a reggel. Délre már borul.
Szél bókoltatja nyírfáim sorát.
Estére rojtos felhő komorul
s dörögve ontja sűrű záporát.
Villám villantja túl a hegytarajt
s lelkembe mámort lobbant, késeit.
Hallgatom ezt a gyönyörű morajt,
május felséges mennydörgéseit. |
|
| kkanya |
2020.05.01 21:04 | | 743821. |
| |
Radnóti Miklós: Május
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek. |
|
| mutterka |
2020.05.01 19:15 | | 743819. |
|
| |
Ady Endre: Május
Tündéri május, lombot fakasztó,
Könnyű felöltőt szegre akasztó,
Légy üdvözölve:
Szívet fakasztó, emlék-marasztó...
Járok a korzón, szívembe' mámor:
Kacagva libben leányka-tábor.
De szép az élet...
Fél óra múlva - zuhog a zápor...
József Attila: Május
A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyilt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak a bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
- mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!
|
|
| kuliver69 |
2020.04.24 11:23 | | 743684. |
| |
József Attila
TANÍTÁSOK
1
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjéből
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erős karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,
Néha pedig költőnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Ők maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti őket,
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek ősz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak ők is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7
A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tőlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy ők, akikből én előrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8
A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különben a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok őket.
Vagy hová lett a békesség a földről?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idő könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9
Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd
Hogy víg erdők és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek
Aki eljön hozzánk: a földre
Aki nagyobb ünnep nálunk
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek melyet elzártatok
Hogy be ne szennyeződjék a robotban
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel jószándékaikkal
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondtalanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek siessetek
Mert alighogy méltón fölkészültünk
Akit elűztek a hadnagyok
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
- - - - - - - - - - - - - -
13
Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülő fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes múlt apró ablakait.
14
Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelőtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?
Lám, az örökké-könyörgők se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élő izmait elásná?
15
Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idő kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Ámen |
|
| mutterka |
2020.04.02 15:12 | | 743219. |
|
| |
Száz ember közül:
mindent jobban tud másoknál:
– ötvenkettő;
mindenben bizonytalan:
– majdnem az összes többi;
segíteni kész,
ha ez nem sok időt igényel:
– negyvenkilenc, nem is rossz;
mindig jó,
mert nem tud másmilyen lenni:
– négy, na jó, talán öt;
irigység nélkül csodálni képes:
– tizennyolc;
folytonos félelemben él
valakitől vagy valamitől:
– hetvenhét;
képes a boldogságra:
– legföljebb húszegynéhány;
magában ártalmatlan,
tömegben megvadul:
– több mint a fele, ez biztos;
kegyetlen,
ha a körülmények rákényszerítik:
– jobb, ha ezt nem tudjuk,
még körülbelül se;
utólag okos:
– nem több, mint előzőleg;
csak dolgokat követel az élettől:
– harminc,
de bárcsak tévednék;
sajgó tagokkal kuporog
zseblámpa nélkül a sötétben:
– nyolcvanhárom,
előbb vagy utóbb;
szánalomra méltó:
– kilencvenkilenc;
halandó:
– száz a százból.
Ez a szám, egyelőre, változhatatlan.
Wislawa Szymborska: A statisztikához |
|
| hata |
2020.01.31 19:35 | | 742531. |
|
| |
Bródy János
EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
(Tisztelgés Illyés Gyula előtt)
Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az alkotmányban
nemcsak az országházban
nemcsak a hirdetésben
nemcsak a szóbeszédben
politikus szavában,
ott szabadság van
nemcsak a fel-világban
áradó nagy vitákban
elismerésben
álszent hízelkedésben
nemcsak a bíró pártatlan
ítéletében: ártatlan! –
ott szabadság van,
nemcsak a mániásan
hajtogatott jogokban,
törvényes hatályban,
s abban, ahogy a titkát
a léleknek meghagyják
nemcsak a hangos
kampány harangos
ígéretében
hirdetett igékben
a legyintő kézben
hogy ne higgy a készben
hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az egyetlen
istenben, hazában
de bármilyen nyelven
és bármilyen vallásban
a kitárult lélek
tiszteletének
elfogadásában
a táguló világban
az van a békés hangban
zsongó utcai zajban
szabályos rendben zajló
forgalomban
abban, ahogy a „halló”
közben – tudod – a kagyló
csöndjén keresztül
nem figyel idegen fül
s nem köti nem kívánt
hálóba adatod
vezeték nélkül vagy
vonalas központ
mert szabadság van
nemcsak a vidáman
kiáltott éljenekben
hajrákban, énekekben
az ütemesen
tapsoló tenyerekben
az operában
szárnyaló áriákban
ott van az utca sarkán
a gyakorta harsány
győzelmet hirdető
falragaszokban
az van a derűsen
tarkálló képteremben
sokféle keretben
már az ecsetben
mert szabadság ott van
jelenvalóan
mindenekben
az összes istenekben
mert szabadság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
örül az idegennek
ahogyan bátran mondod
akárhány gondod
nemcsak otthonodban
de bármilyen sarokban
a szabadság hangja szól
minden mondatodban
és ott van a csókban
a búcsúzóban
és ott honol minden
kapcsolatodban
mert tudod, ha szeretsz
hogy szabadon szerethetsz
és szabadon bújik
a tested a testhez
és nem kötöz téged
az előítélet
és kimondhatod
ha van véleményed
mert titkolnod nem kell
hogy más minden ember
a szeme, az orra
mind másképp egyforma
mert joga van ahhoz
a személyes maghoz
mit szívében őriz
mert fenséges ő is
ki magányos harcos
és nem áll be csapathoz
saját kis útjain
mereng az álmain
de nyitva az ablak
hol mindenki láthat
és aki csak nézi
az is megérti
hogy szabadon beszélhet
s nem baj, ha kérdez
és vissza is térhet
a képzeletéhez
hol csillagok járnak
és angyalok szállnak
és démonok őrzik
a végét a világnak
hol nincsen már válasz
de lehet még szeretni
a végtelen peremén
könnyedén lebegni
s ha úgy érzi, megvallott
hittel a gondok
könnyebbé válnak
hát lehet feloldott
nem kell, hogy egymaga
viselje terhét
kit nyomaszt az élet
vagy súlyos betegség
mert így vagyunk együtt
hogy mindenki másképp
de mindegyik emberhez
méltó a szentség
Hol szabadság van
ott szabadság van
testben és lélekben
s bármilyen vallásban
tavaszi zsongásban
felizzó nyárban
bánatos őszben
téli havazásban
kiolthatatlanul
emberek szívében
zajongó városban
hallgatag vidéken
mert minden vágyban ott van
ott van az álmaidban
a sejtek mélyén
minden mozdulatodban
mint folyó a medret
követed s teremted
s ha kémlelsz ki e körből
ő néz rád tükörből
s ha kószálsz céltalan
akkor is veled van
a véletlenszerűen
végigjárt útban
mert tudod, a lényeg
nem az, hogy elérjed
csak az, hogy ne kényszer
vezérelje lépted
mert sokféle cél van
és sokféle halál
nincs kötelezően
előírt szabály
csak az, hogy ismerd
a szabadság határát
hogy mindenkor tiszteld
mások szabadságát
mert hol szabadság van
ott szabadság van
ott mindenki egyformán
szabad a hazában
nem kell, hogy kövessük
kijelölt vezérünk
bármikor mondhatjuk
köszönjük, nem kérünk
nem kérünk kegyet
és nem kérünk kegyelmet
s nem kell, hogy betartsunk
kegyetlen fegyelmet
mert hol szabadság van
senki sem szem a láncban
a lelked szabadon árad
magad is szabadság vagy
és nem lesz miattad dermedt
dacban a gyermek
s ha párod szolgálja kedved
tudja, hogy szabadon szerethet
vakondként napsütésben
nem járunk vaksötétben
s nem futunk zsákban
ünneplő ruhánkban
mert ahol szabadság van
ott nincsen hiába
a dal sem, a zengő
összhangot teremtő
s ha végleg búcsúznál
ott áll majd sírodnál
tudja, hogy ki voltál
és soha nem felejt már
|
|
| grisenyka |
2020.01.16 05:43 | | 742417. |
|
| |
Weöres Sándor: Bolero
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
A szerző előadásában |
|
| grisenyka |
2020.01.12 11:12 | | 742375. |
|
| |
Határ Győző: ÜVEGGOLYÓ
Lator Lászlónak
üveggolyó üveggolyó
márványolásának volna lenni jó
ahogy lapok élek illannak-villannak
csillangónak lenni annak annak
volna lenni jó
LENNI volna jó
márványgolyó márványgolyó
szivárványolásának volna lenni jó
a képzelgések ahogy megrohannak
elcsapongásnak lenni annak annak
volna lenni jó
LENNI volna jó
aranygolyó aranygolyó
lámpás-bogárnak volna lenni jó
hangos világolással amerre vannak
szentjánosbogárnak lenni annak annak
volna lenni jó
LENNI volna jó
kristálygolyó kristálygolyó
színejátszásának volna lenni jó
ahol sejtő hajtók tűnő űnőt zavarnak
szarvasgímnek lenni annak annak
volna lenni jó
LENNI volna jó
ribilió ribilió
rohangálásának volna lenni jó
nimfák menádok kinek kivillannak
szoborfogó szatírnak annak annak
volna lenni jó
LENNI volna jó
kobakgolyó kobakgolyó
billiárdfej golyónak volna lenni jó
tar kopaszok ahogy párnán pihennek
kópé kujonnak ilyennek ennek
volna lenni jó
LENNI volna jó
süveggolyó süveggolyó
nagyúr trónbolondjának volna lenni jó
kit megsüvegelnek amerre elmegy
tarsolya arannyal zsebei telnek
volna lenni jó
LENNI volna jó
ólomgolyó ólomgolyó
vonszoli-láncon annak volna lenni jó
vár tömlöcében reménytelennek
kik csontig éhen: múltakon merengnek
volna lenni jó
LENNI volna jó
népmillió népmillió
emberelevennek volna lenni jó
szülnek születnek szüretelnek
örömkönnyek közt előteremnek
élet kövérjével fennen betelnek
emberelevennek ilyennek ennek
volna lenni jó
LENNI volna jó
Für Anikó előadásában
|
|
| grisenyka |
2020.01.12 02:22 | | 742373. |
|
| |
ILLYÉS GYULA: EGY NÉPFIRA
Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal
Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész! |
|
| grisenyka |
2019.10.24 17:36 | | 740732. |
|
| |
Áprily Lajos: Ajánlás
Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.
De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát. |
|
| grisenyka |
2019.08.30 21:11 | | 738182. |
|
| |
Nagy László: Az örök hiány köszörűjén
József Attila 50. születésnapjára
Az örök hiány köszörűjén
tündökletesre élezett pengét
csókolják meg a hűségesek.
Műben az embert megünnepeljék.
Szép s veszedelmes igazságát
tudni kell egyre szerelmesebben,
tövéből sír a csillagokig
árván a megcsalt szerelem s szellem.
Jaj annak, aki gyönyörűt vár,
szabad levegőt őrülten áhít:
szétdobálta a vonatkerék,
akár a gyöngyöt, szép csigolyáit.
Makacs fia a mosónőnek
nyurgán a semmi partjain állott
s amit ott vágyva fölfedezett:
magába ölte az újabb világot.
Cammog az idő, de a nemrég
halálba fekvő konok önkéntes
apánk lett s kíván több szerencsét
borzas kölykei önérzetéhez.
Azt üzeni hogy szeretni kell,
s bűvölő szája el sose halkul.
Szíved köré a szeretetért
ő a végtelent köti jutalmul. |
|
| grisenyka |
2019.07.13 09:13 | | 737224. |
|
| |
Vörösmarty Mihály: Pipiske
PIPISKE
Pipiske, aki vagy,
Miért oly gőgösen,
Hogy tőled a világ
Nem szinte idegen?
Hogy megdicsérgetik
Parányi lábaid,
S egyűgyű kebeled
Fehér hullámait?
S minő badar beszéd
Arcod rózsáiról!
Hol, mint rebesgetik,
A szépség papja szól.
Igaz, te nem vagy rút,
De, gyöngyöm, nincs eszed:
Egy tyúknak több lehet,
Ha ló kikérdezed.
Nincs benned fürgeség,
Nincs egy jó gondolat;
Megfogni szárazon
Nem bírnád a halat.
Mit használ szép szemed,
Ha csak bámulsz vele?
És nádszál termeted?
Csak lengeség jele.
Mi haszna vagy fehér,
Ha kebled jégverem?
S fejed szép fürt alatt
Egy eszmét sem terem.
Mindössze is csak egy
Csinos kis bábu vagy,
Tetemben nem csekély,
De lelked hía nagy.
Bíznának csak reám...
"Hohó! talán bizony?"
Korán sem: én csupán
Javára dolgozom.
Meglátná a világ
Az egykor léha nőt
- Azaz, ha elvenném! -
Mivé faragtam őt.
*
,Szép ifjú, köszönöm!
De nem fogadhatom;
Pipiskeségemet
Tovább is folytatom.
S ha majdan a tavasz
Pacsirtahangot hall,
Bizvást jövendölöm:
Nem önnek szól a dal.'
1839. január 17. előtt |
|
| grisenyka |
2019.04.02 13:55 | | 736100. |
|
| |
József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
1924 tavasza |
|
| grisenyka |
2019.02.04 16:08 | | 735276. |
|
| |
Arthur Rimbaud: AZ ELSŐ ESTE
A fotelben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
egész közel a szemüket.
Félmeztelen helyezkedett el
s összekulcsolta a kezét.
Kis lába fázós élvezettel
nyúlt a földre, s szép volt, de szép.
Néztem, hogy röpdös a hajában
egy kis sárga sugár vidám
pillangóként s a mosolyában
s a keblén: légy a rózsafán.
Megcsókoltam finom bokáit.
Ő fölényesen kacagott;
hangja úgy trillázott, sokáig,
mint eltört üvegdarabok.
A kis láb ijedten huzódott
az ing alá: "No, ne bomolj!"
Ha megbocsátotta a csókot,
a gúnykacaj se volt komoly.
Szeme hogy dobogott szegényke,
amikor lezárta a szám!
Ő kényeskedve húzta félre
a fejét: "Ez sok, igazán!
Úgy látszik, jó lesz tudnod, úrfi..."
De csók következett megint,
s ő nem bírt többé haragudni
s nevetett, most már szív szerint...
Fotelemben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
közelre sóvár szemüket.
Szabó Lőrinc fordítása
|
|
| grisenyka |
2019.01.27 13:15 | | 735102. |
|
| |
Egyik kedvenc Ady-versem. Ez a nagyszájú akarnok ilyet is tudott:
Gyáva Barla diák
Hadverő nem volt Barla diák,
Én jámbor, görögös, kopottas ősöm.
Elmaradt Töhötöm seregétől
Ama véres őszön.
Áthágta a Meszest a sereg,
Üszkös falvak küldtek utána átkot
S nem kereste a seregben senki
Kis Barla diákot.
Ő ott maradt a dúlt falvak között.
Virágos kunyhó épült a romokra
S kizöldült a megsebzett vidéknek
Minden véres bokra.
Zúgva nyargalt a hősi sereg
A reszkető, bérces Erdélyen által.
Barla maradt, rótt, szántott, álmodott
Egy kis szláv leánnyal.
|
|
| grisenyka |
2019.01.13 13:55 | | 734572. |
|
| |
Ady Endre: A Szerelem eposzából
Szokásos hívással hadd hívjam Múzsámat,
Szegény, bús testemet, mely vívott csatákat,
Mely ma is annyi bajt és Sátán-dalt érlel
A benne lakozó Múzsa kegyelmével.
Múzsám: Szilágyságban határzott, vén testem,
Ki miatt tömérdek bűnbe s dalba estem
S kinek ereszkedett inakkal sincs másod,
Dalold le utolsó, nagy dal-tartozásod.
Sorsomnak, titkomnak hetedik lakatja
Lehullhat: nem vagyok gyermekeknek atyja.
Fiaim, lányaim paripák taposták
S a nagy csatatéren vérfolyók elmosták.
Dalolj nekem, Múzsám, ne a hét vezérről,
Dalolj nekem, Múzsám, a nagy csatatérről,
Hol, ahogy először ember nézett Napba,
Embernek sorsáról jegyződött bús mappa.
Melynél szörnyűbb téren Attila se harcolt,
Melyet női testen gyémánt-Végzet karcolt,
Ninivék, Xerxesek, fajták, birodalmak
Hol vígan süllyedvén víg halállal haltak.
Nagy énekmondásnak tudom, mi az ára,
Én is készültem a hunn trilógiára,
De mikor Árpádék s talántán hunn atyjuk
Mind csak addig voltak, míg megszakadt magvuk.
Valami hős harcos én sohase voltam,
De a nagy harctéren sokat kóboroltam,
Sok-sok gyermekemet ölte meg a hőség,
Meddő táborozás, meddő vakmerőség.
Csókkal, csókfélével birom én és bírtam,
Ám zsoldos nem valék, hamar untam, sírtam.
S ha vannak multamban bármely semmiségek,
Ezek a sírások, ezek voltak szépek.
Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,
Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,
De volt ravatalos, halálos-víg torna,
Játék a halállal, titkos élet-forma.
Akárhol s bárkiért vágyódásba estem,
Vér áztatta nyomom Párisban vagy Pesten,
Mindig önnön vérem és soha a másé,
Soha a levésé, mindig a mulásé.
De voltam bárkinél tisztább és fehérebb,
Voltam engedelmes gyermeke a vérnek,
Becsületes hímként csaptam nő-zavarnak
S becsületes voltam embernek, magyarnak.
E félszeg országban, hol ezer év óta
Hímnek is az derék csak, ki pátrióta,
Fölzokogó, csukló tréfa-zokkal mondom:
A nagy csatatéren erre is volt gondom.
Gazdagok ringyóit én el nem szerettem,
Koldusok mátkáit soha el nem vettem,
Küzdöttem, csókoltam szomorú rogyásig,
De csak ha biztatott az a némber másik.
Nem voltam villámos, förgeteges csókja
Senki szép asszonynak s durva hóditója.
Diadal-sarcokat már csak akkor szedtem,
Ha karomba-hullót, megadót szerettem.
Áldott, kedves mégis az alkalom vétke,
Mikor legelőször kényszeritett térdre
Asszony-ember előtt kicsi kölyök-korban
És áldott a vigasz, mit leltem a borban.
Szent bor: asszony ellen talált drága méreg,
Már más mámorokkal, hajh, összecseréllek:
Hírrel és mákonnyal, ezerféle jóval
S ki tudja, tán holnap, egy Browning-golyóval.
Addig is büszkélkedj, Múzsám, drága testem,
Mint a Názáreti, latrok közt, kereszten.
Pál apostol mondta s te híven megtartod:
Hitedet megőrzéd s megharcoltad harcod.
Mérges nyilak belém nemegyszer repültek,
Sebeim tüzeltek, sebeim heggültek
S ha újra kezdhetném friss komédiásként,
Ma is igaz volnék, ma se tennék másként.
Csak hazudni kéne, mennyi minden jönne
Magyar eredménnyel, sikerrel özönbe.
Már elhallgatni is milyen érdem volna,
De vallani mindent: volt életem dolga.
Tetsző, hazug-szűz dalt dalolni még tudnék,
Erkölcsös hazugok kegyébe bejutnék,
De akarok szólni, de akarom látni:
Mer ma is hazudni álerkölcsöt bárki?
Akarom, hogy végre valaki meg merje
Mondani: nem a szív a csók fejedelme
S nem a csók a tető s nem a csók a minden,
Mint kötelezteténk hazudni azt rímben.
Itt állok s Lutherként mondom: engem Isten
Úgy tartson fiának s bajban úgy segítsen,
Hogy minden titoknak ez a megoldása
S hogy igaz lelkemnek ez a vallomása.
Hajh, igen, emlékszem: mindig az a fűző,
Omló, habos szoknya, vérünket fölűző,
Parfümös kis nadrág, finom batiszt-játék,
De mindig az a cél, mindig az a szándék.
Mindig az a játék s mindig véres torna
S mindig mintha kiki egy-egy Isten volna.
Ezt a nagy szándékot nagy okok okolják
S még a tagadók is mindig szándékolják.
Kik által s miképpen lettem, aki lettem?
Nem tudom, de tudom, hogy kellett szeretnem
S a nagy csatatéren, lehettem bár olcsó,
Nem voltam sem barbár, sem furcsa utolsó.
S tudtam nagyszerüen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben.
De a harctér: Harctér és az élet: Élet
S az asszony-test néha sokkal-sokkal mélyebb,
Mélyebb az Életnél, mélyebb a Halálnál,
Mélyebb az álmodnál, mellyel vágyva hálnál.
Nem tudom, hogy mikor jön életem vége,
Mikor derül ki majd minden semmisége,
De nyugodtan halok: én nem csupán voltam
S érdemes harctéren esek el majd holtan. |
|
| grisenyka |
2019.01.01 17:47 | | 734312. |
|
| |
Szabó T. Anna: Tettemre hívás
„Tudhatta, közöttünk nem vala gát"
A radványi sötét erdőben
alva találtam Bárczi Benőt.
Gyönyörködvén az ifjú erőben,
bámulám hosszan, hevesen őt.
Arca puhán szép, inge kinyitva,
homloka sápadt, szája piros...
Ó, ha csak egyszer szertehasítna!
Szűnne köröttem mind, ami rossz.
Gátol az illem, a szűzi szemérem?
Nem – hisz a vágyam tiszta, heves,
megnyalogatnám ott, ahol érem,
égetné számat, mint a leves.
Mégse kívánná – csókom utálná,
messzire lökné újra kezem.
Ó, ha az ajtóm végre kitárná...!
Tettem, amit kért, mert szeretem.
Testemen most is nyers saruszíjak,
bőrre a pőre állati bőr,
feszít szorítva, ideg az íjat,
égi gyönyör, de halálra gyötör.
Szíjból az ostora – kérte, megadtam:
„Üss!" Kiabálja, én meg ütöm...
Ó, hogy nyög és nyí teste alattam,
billogom míg valagára ütöm!
Könnye hogy ömlik, fára harap rá,
farát harapnám, nem tehetem,
még, még, nyöszörgi – ó, ha harapná
mannám, ha enne... Úgy szeretem!
Így gyötör. Ő kért, ő követelte!
Bilincsbe verni, verni csupán,
s mit kitalál egy fájbeteg elme,
mind megadám én, nap nap után.
Gyaláznom kelle, bárha imádtam,
taposnom kelle – ó, a rugás
nekem fájt, szívem hódolatában,
bántani tudni – szörnyű tudás!
Bőgve parancsolt s meglovagoltam,
kéjjel vonagla: „Üss, igen, így!"
Őneki mindig eszköze voltam:
gyönyörre szomjas, kéjre irígy.
Vágyódtam én rég hű szeretőre,
ő is vágyódott – hah, de mire?
Billogra, szíjra, bilincsre, tőrre,
gyötrelmek végső gyötrelmire!
S most, íme, itt van. Fekszik alattam...
Látása is már sírba gyötör...
Ezt kérte, ezt, ezt! Mindig is tudtam...!
Vísíts hát, disznó! Nesze a tőr!
A szerző előadásában |
|
|
|
|
